Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Újranyomatta a francia elnök tiszteletére adandó díszvacsora meghívóit a Fehér Ház

Francois Hollande és élettársának szakítása miatt újranyomatta a francia elnök tiszteletére adandó állami díszvacsorára szóló meghívókat a Fehér Ház - közölte vasárnapi lapszámába a The New York Times.

A lap úgy tudja, hogy az elnöki aranypecséttel ékesített meghívók már elkészültek és csak a postázásra vártak a keddi washingtoni díszvacsora háromszáz válogatott részvevője számára, amikor kiderült, hogy az Hollande pikáns kalandján felindult Valérie Trierweiler nem Franciaország "nem hivatalos first ladyje" többé, és hogy nem lesz ott a keddi vacsorán.

Ezt követően kellett új megrendelést adni a nyomdának, ezúttal Trierweiler neve nélkül.

A lap szerint kevés külföldi államférfi érkezett még facéran a legrangosabb washingtoni gálarendezvényre és még kevesebben szakítottak párjukkal mindössze hetekkel az esemény előtt. Igaz, a francia elnök elődje, Nicolas Sarkozy is egyedül érkezett 2007-ben Washingtonba és három héttel a látogatása előtt lepte meg a Bush házaspárt azzal, hogy elválik a felségétől, Cécile-től. Az ő tiszteletére azonban akkor nem rendeztek állami gálavacsorát, csak három évvel később, amikor már Carla Bruni-Sarkozy volt a hitvese.

A The New York Times szerint a Fehér Ház protokollosai napokig találgatták, hogy Trierweiler helyett Hollande-dal tart-e az új kedvese is. (Nem tart vele.) A lap szerint egyébként az elnöki rezidencia rendezvényszervezőit, mint korábban, most is izgalomban tartja, hogy a séf ki tudja-e elégíteni az ínyenc franciák kifinomult ízlését.

A Fehér Ház protokollért felelős társadalmi hivatala máskor is diszkrét, de most valósággal "észak-koreai stílusú" titkolózás övezi, hogy ki ül majd Trierweiler megüresedett helyén és hogy lesz-e tánc, amikor a "romantikus ügyekben komplikált" vendégnek nincsen partnere.

A Fehér Ház ezúttal az állami vacsora mellett azzal is ki kívánja hangsúlyozni a francia kapcsolat fontosságát, hogy Barack Obama elnök Francois Hollande társaságában hétfőn felkeresi majd az államalapító atyák közé tartozó Thomas Jefferson birtokát a Virginia állambeli Monticellóban. Jefferson, aki később az Egyesült Államok harmadik elnöke lett, Párizsban képviselte a forradalmi Amerikát.

A lap rámutatott, hogy Obamát nem fűzik szorosabb személyes szálak Hollande-hoz és nyár óta az Egyesült Államoknak nincs párizsi nagykövete sem. A két ország különleges viszonyát azért tartották mégis fontosnak hangsúlyozni Washingtonban, mert az amerikai külpolitika számára Franciaország Szíria, Irán és más országok vonatkozásában is kulcsfontosságú partnernek viszonyult.

A The New York Times rövid történelmi áttekintésében felelevenítette, hogy a Fehér Házban először 1874-ben Ulysses S. Grant elnök tartott állami díszvacsorát a Sandwich-szigetek (ma: Hawaii) királya, David Kalakaua tiszteletére.

A külföldi vendégek különleges megbecsültségét és az Egyesült Államok hatalmának súlyát kiemelő protokollrendezvény eszközével Ronald Reagan élt a legtöbbször. Õ nyolc év alatt 35 ilyen pompás estebédet adott. Az idősebb Bush négy év alatt 21 ízben, Bill Clinton két ciklus alatt 23-szor, az ifjabb Bush és Obama pedig 6-6 alkalommal ültette gála-külsőségek között fehér asztalhoz megbecsült vendégét.

A "modern emlékezet szerint" Dilma Rousseff brazil elnök volt az első külföldi vezető, aki - washingtoni látogatással együtt - tavaly lemondott egy fehér házi állami vacsorát. Rousseff így tiltakozott az ellen, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) kémkedett ellene.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×