Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Klicsko szerint Janukovics elnök nem akarja megoldani a válságot

Vitalij Klicsko ukrán ellenzéki vezető úgy látja, hogy Viktor Janukovics elnöknek nincs szándékában megoldani az országot sújtó politikai válságot.

"Az elnök halogatja a megoldást, nem akar véget vetni a politikai krízisnek" - mondta az ellenzéki politikus kedden, miután az alaptörvény módosításáról tárgyalt az államfővel.

Klicsko szerint Janukovics az alkotmány reformjának kérdésében sem tud megoldást nyújtani. Azt mondta, az elnök szerint az alkotmány reformja legalább egy hónapot, de akár félévet is igénybe vehet. Klicsko azonban hangsúlyozta, hogy a politikai válság miatt nem várhatnak félévet, és a parlamentnek sürgősen meg kell szavaznia az elnöki irányításról a parlamenti demokráciára való áttérést.

Az ellenzék azt szeretné, ha az ország visszatérne a 2004-es alkotmányhoz, amely jelentősen csökkentette az elnöki jogköröket a parlament javára. Janukovics 2010-es elnökválasztási győzelme után azonban Ukrajna visszatért a korábbi, erős elnöki hatalmat biztosító alaptörvényhez.

Kedden kezdődött a parlament szokásos, megalakulása utáni negyedik ülésszaka, de a képviselők nem tudtak megállapodni abban, hogy napirendre tűzzék-e az alkotmány módosítását.

Arszenyij Jacenyuk, a Haza (Batykivscsina) párt frakcióvezetője leszögezte: az ellenzék azt akarja, hogy "eltöröljék a jelenlegi elnök diktátori teljhatalmát", és egyensúlyba hozzák a hatalmi ágak hatásköreit.

A kormányzó Régiók Pártja viszont azon az állásponton van, hogy nem lehet visszatérni a 2004-es alkotmányhoz. A frakció amellett van, hogy hozzanak létre rendkívüli parlamenti bizottságot, amely március 1-jéig kidolgozza az alkotmány módosításait. Ezután pedig népszavazáson kell az ukrán állampolgároknak jóváhagyniuk a módosított alaptörvényt.

Ihor Mirosnicsenko, a Szabadság (Szvoboda) párt képviselője sajtótájékoztatóján arra figyelmeztetett, hogy kiújulnak az összecsapások Kijevben a tüntetők és a rohamrendőrök között, ha nem tűzi a héten napirendre a parlament a 2004-es alkotmányhoz való visszatérést. A párt vezetője, Oleh Tyahnibok pedig kijelentette, hogy nem hajlandó részt venni a házelnök és a frakcióvezetők közötti, a válság rendezését célzó egyeztetésein. Szavai szerint ezeknek a megbeszéléseknek "semmi értelmük, hiszen mindenben Janukovics elnök dönt".

A parlament első ülésnapján, alighogy megkezdte a munkát, elvonultak a frakciók tanácskozni. Délután Volodimir Ribak házelnök bejelentette, hogy a tanácskozások reggelig folytatódnak. Reményét fejezte ki, hogy valamilyen kompromisszumra jutnak addigra a felek egymás között.

Az ülés kezdetén megjelent a kormánypáholyban a kabinet néhány tagja, akiket az ellenzéki képviselők "gyilkosok!" bekiabálással fogadtak. A kormánytagok ezután szó nélkül, hamar elhagyták az üléstermet.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×