Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Ukrajna válsága nem oldható meg nemzetközi segítség nélkül - Elemzés

Ukrajna válsága nem oldható meg hatékony külső, nemzetközi segítség nélkül - állapította meg Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának igazgatója az MTI-hez eljuttatott elemzésében.

Tálas Péter kiemelte: Mikola Azarov ukrán kormányfő lemondása jó alkalom az ukrán belpolitikai fejlemények összegzésére: a közismerten oroszbarát politikus volt ugyanis az, aki novemberben bejelentette, hogy Ukrajna az eredeti tervekkel ellentétben nem írja alá Vilniusban az Európai Unióval előkészített társulási egyezményt. A lemondásához vezető tüntetéssorozat Azarov bejelentését követően vette kezdetét november 21-én a kijevi Függetlenség téren (Majdan) és több más nyugat-ukrajnai városban, hogy aztán változó intenzitással, főszereplőkkel és célokkal január végére Azarov és kormánya bukásához vezessen.

Az EU-ukrán társulási egyezmény elutasítása miatt kirobbant Európa-párti tüntetéseket eleinte egy, az ukrán politikában újonnan megjelenő fiatal generáció szervezte és vezette - emlékeztetett. Ez a generáció - amely már a független Ukrajnában szocializálódott, tanult, jól ismeri és használja a modern tömegkommunikációs eszközöket - nemcsak a Viktor Janukovics elnök vezette politikai táborral, de a hivatalos ellenzéket is magába foglaló ukrán politikai elit egészével szemben kritikus. Tiltakozása, kitartása és pártpolitikai értelemben vett apolitikussága nemcsak a kormányt, hanem az ellenzéket is meglepte annak ellenére, hogy a közeledés az EU-hoz azon kevés törekvések közé tartozik, amelyet az ukrán társadalom nagy többsége mindig támogatott.

A kutató felidézte: az ukrán parlament ellenzéki pártjainak politikusai csak december elejétől kapcsolódtak be aktívan a tiltakozásba. Ekkor is elsősorban a 2015-ös választásokat tartották szem előtt, és máig sem sikerült teljesen átvenniük a Majdan-mozgalom politikai vezetését, ami a januári események óta komoly aggodalmat kelt külföldön.

Tálas Péter közölte: a január 16-i törvények elfogadása miatt megerősödött tiltakozás felszámolására tett kísérlet január 19 és 23. között tartós és nyílt utcai harcba torkollott a speciális rohamrendőrség és a Majdan-mozgalom önvédelmi egységeit alkotó, elsősorban szélsőjobboldali csoportok között. "A meglepően kiegyensúlyozott és elhúzódó összetűzésekben" négy tüntető életét vesztette, egyet pedig ismeretlen tettesek elhurcoltak és megöltek. A halálos áldozatok miatti társadalmi felháborodás országos lendületet adott a tiltakozásoknak, amelyek ezúttal már a keleti területekre is kiterjedtek.

Hangsúlyozta: a tüntetőknek, még inkább pedig az utcai önvédelmi csoportoknak a speciális rohamrendőrséggel szembeni kitartása, illetve az országossá nőtt tiltakozás láthatóan meglepte a hatalmat, így a három ellenzéki párt vezetőinek január 23-án nemcsak egy informális tűzszünetet sikerült kicsikarniuk, hanem azt is, hogy a belső és a nemzetközi nyomásnak egyre inkább kitett államfő közvetlen tárgyalásokat kezdjen a követeléseikről.

A tárgyalásokon átmeneti kompromisszum született a kormány lemondásáról, a január 16-i antidemokratikus törvények parlament általi visszavonásáról, a tiltakozókra vonatkozó amnesztiáról, valamint az ukrán politikai rendszer átalakításáról parlamenti-elnöki rendszerré - magyarázta. Janukovics elnök ugyanakkor elutasította az előrehozott elnöki és a parlamenti választások lehetőségét, az ellenzék pedig visszautasította a felajánlott miniszterelnöki és miniszterelnök-helyettesi posztot.

Az elemző szerint ez a kompromisszum azonban nem szüntette meg a politikai válságot Ukrajnában, csak annak az esélye csökkent, hogy visszatérjen a korábbi erőszakos szakaszához. Ebben a hatalom is érdekelt, mivel számolnia kell azzal, hogy a konfliktus erőszakos megoldására tett újabb kísérlet tovább eszkalálná a tiltakozási hullámot, és még mélyebbé tenné a politikai eliten belüli törésvonalakat. A politikai harc tehát folytatódik, amit jól jelez, hogy a parlament nem az ellenzéki pártok feltételek nélküli amnesztiakövetelését fogadta el, hanem a kormánypártoknak azt a javaslatát, amely az amnesztiát az elfoglalt kormányzati középületek elhagyásához köti.

Janukovics elnök egyelőre húzni akarja az időt, a hatalom kivárásra és arra játszik, hogy megváltozzon a tüntetőkről kialakult kedvező hazai és nemzetközi kép - vélekedett. Az ukrán kormányzat és a Janukovics-rezsimmel szimpatizáló orosz média mind gyakrabban jellemezi agresszívként, militánsként, Ukrajna kettészakadását támogató radikális nacionalistaként, sőt antiszemitaként a majdani tüntetőket.

Tálas Péter szerint az ukrajnai helyzet vizsgálatakor a következő szempontokra kell figyelni: nem biztos, hogy az ellenzék és kormányzat között körvonalazódó kompromisszummal valóban sikerül csökkenteni a tiltakozások intenzitását. Az ellenzéknek a parlamentáris-elnöki rendszerhez való visszatérésre vonatkozó követelését a hatalom biztosan sokkal nehezebben fogja teljesíteni, mint a január 16-i törvények visszavonását vagy az amnesztiatörvény elfogadását. A parlamenti-elnöki rendszer visszaállításával ráadásul az ellenzéki pártoknak még nem lesz programjuk.

Végül pedig világos, hogy Ukrajna válsága nem oldható meg hatékony külső, nemzetközi segítség nélkül - állapította meg a szakértő.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi megállapodást, amely a világ egyik legnagyobb, közel 700 millió embert felölelő gazdasági térségét hozhatja létre. Az egyezség egy olyan időszakban született meg, amikor a globális kereskedelmet egyre inkább vámháborúk, korlátozások és geopolitikai széttöredezés jellemzi, és éppen ezért politikai értelemben is világos állásfoglalás a nyitottság és az együttműködés mellett. A megállapodás többmilliárd eurónyi vám eltörlésével, a piacok megnyitásával és a jogi kiszámíthatóság erősítésével érdemi növekedési és beruházási lökést adhat mindkét kontinensnek, különösen az exportáló vállalatok és a kis- és középvállalkozások számára. Stratégiai szinten Európa ellátásbiztonságát is erősíti a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés révén, miközben Latin-Amerikának technológiát, tőkét és magasabb hozzáadott értékű termelési lehetőségeket kínál. A jövő héten az Európai Parlamentben induló vita már nem csupán egy kereskedelmi egyezményről, hanem arról szól majd, hogy az EU és partnerei milyen szerepet kívánnak betölteni egy fragmentálódó világgazdaságban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének vendégcikke a Portfolio-n.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×