Ariel Saron hosszú karrierje során az izraeli hadsereg olykor fékezhetetlen és rendhagyó hőséből, majd a politika olykor kiszámíthatatlan héjájából, a zsidó telepek bővítésének egykori éllovasából a gázai övezeti egyoldalú kivonulást levezénylő kormányfővé nőtte ki magát.

Az Izraelben meglehetősen ellentmondásosan értékelt Ariel Saronnak valószínűleg több tette is bekerül a történelemkönyvekbe. Emlékezetes lépéseit a katonaságnál kezdte, miután 1942-ben, 14 évesen belépett egy félkatonai ifjúsági szervezetbe, ahonnan egyenes út vezetett számára a Hagana titkos katonai szervezetbe, majd az abból alakult izraeli hadseregbe.

Katonaként merész és olykor kegyetlen akciói, valamint ravasz stratégiai lépései tették híressé, egyengették útját a déli övezet főparancsnokságáig. Pár hónappal sikeres hadi karrierjének lezárása után, az 1973-as jóm-kipúri háború idején ismét bevonult, bravúros hadművelettel visszaverte az egyiptomi csapatokat a Sínai-félszigetről, körülzárta a harmadik egyiptomi hadsereget, és egységével hetekig a Szuezi-csatorna túlsó, afrikai partján állomásozott.

Az izraeli közvélemény szemében Saron következő legfontosabb lépése a libanoni invázió volt, amelyet 1981-től 1983-ig tartó védelmi minisztersége alatt hajtott végre. Ekkor sokak szerint megtévesztette Menahém Begin miniszterelnököt, azt ígérve, hogy csak a Litáni-folyó vonaláig hatolnak az izraeli csapatok, majd miniszteri hatáskörét túllépte egészen Bejrútig terjesztette a hadműveleteket. Célja a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) kiszorítása volt Libanonból.

Az izraeli hadsereg nem akadályozta meg, hogy az izraeli csapatokat behívó falangisták borzasztó vérengzéseket hajtsanak végre Szabra és Satila palesztin menekülttáborokban, amiért egy izraeli kormánybizottság 1983-ban Saron személyes felelősségét állapította meg, és javasolta menesztését a védelmi tárcától.

A Likud párt politikusaként később számos miniszteri posztot betöltött, a gázai és a ciszjordániai zsidó telepek létrehozásának és állandó bővítésének egyik éllovasa volt. Élesen jobboldali álláspontjában fordulópontot jelentett, amikor a Likud párt elnökeként 2001-ben kormányt alakíthatott. Fő feladata miniszterelnökként a második intifáda (palesztin felkelés) merényleteinek megfékezése lett. Mivel reménytelennek látta a megegyezést a palesztinokkal, az egyoldalú kivonulás mellett döntött, első lépésben a Gázai övezetből.

2005 nyarán erőszakkal kiköltöztette az izraeli telepeseket az övezetből, és bizalmasai szerint hasonló egyoldalú lépéseket tervezett Ciszjordánia nagy részében is. A gázai kivonulást a Likud többsége Benjámin Netanjahuval az élén ellenezte, ezért Kadima néven új, centrista pártot alapított a Munkapártból és a Likudból távozó politikusokból, majd feloszlatta a kneszetet, és új választásokat írt ki.

Ekkor, ereje teljében, 2006. január 4-én agyvérzés érte, kómába esett, és többé nem tért magához. Élete utolsó nyolc évét élő halottként töltötte. Egyik fia, Gilád visszaemlékezései szerint az agyvérzését követő vizsgálatok után a jeruzsálemi Hadassza kórház orvosai azt javasolták, hogy kapcsolják le az alapvető életműködéseit fenntartó gépekről, de ezt a család megakadályozta.

Családtagjai később rendszeresen különböző életjelekről számoltak be a hitetlenkedő egészségügyieknek, majd orvosai meglepetésére egy neurológiai vizsgálat hét év kóma után jelentős agyi aktivitást mutatott: a mozgásképtelen Saron megfelelő agyterületei reagáltak a családi fényképekre, fia hangjára, az emberi érintésre.

Ariel Saron magánéletét több tragédia kísérte. Első felesége, a Brassóból származó magyar zsidó Margalit Zimmermann (Gyöngyi) 1962-ben egy autóbalesetben életét vesztette, majd 1967-ben közös fiuk, Gúr is meghalt, amikor egy barátjával fegyverrel játszott. Felesége halála után fiukat Margalit húga, Lili gondozta, akivel egy évvel később összeházasodott, majd két fiuk született.A Saront nyolc éve kezelő Tel-Hasomer településen lévő Háim Seba Kórház előtt megtartott sajtótájékoztatón fia, Gilád köszönetet mondott az ápolószemélyzet nyolcéves áldozatos munkájáért, majd azt mondta: "apa elment, amikor úgy döntött, hogy el akar menni". Saron két fia, Gilád és Omri naponta látogatták az elmúlt nyolc évben magatehetetlen édesapjukat, utolsó napjaiban a családja folyamatosan betegágya mellett tartózkodott.

Az orvosok közölték, hogy a halált kiváltó közvetlen ok a volt kormányfő szívműködésének leállása volt, miután több mint másfél hete veséje felmondta a szolgálatot, és a szervezetében felhalmozódott méreganyagok miatt sorra leálltak létfontosságú szervei.

A kezelését végző szakorvosok újságírói kérdésre elmondták, hogy szervezete meglepően sokáig ellenállt a közvetlen életveszélynek, szíve rendkívül erős volt. Családja az évek során nem verbális válaszokról számolt be, de az orvosok nem tudtak egyértelműen állást foglalni abban a kérdésben, hogy "az alacsony tudatossági szinten", kómában lévő beteg mennyiben volt tudatában állapotának.

Az izraeli politikusok a szombati pihenőnap ellenére sorra búcsúüzeneteket tesznek közzé. "Saron emlékezetét örökre a szívébe zárta a nemzet. Évei során központi szerepet játszott Izrael biztonságért folytatott harcában"- áll Benjámin Netanjahu miniszterelnök közleményében. "Elsősorban bátor harcos volt és nagy végrehajtó, az izraeli hadsereg parancsnokainak egyik legnagyobbja"- közölte a kormányfő.

"Saron ma megadta magát az életéért folytatott hősi küzdelmében. Merész katona és bátor politikus volt, sokat tett Izrael biztonságáért", írta Simon Peresz államelnök búcsúüzenetében. "Szerette a népét és népe is szerette őt. Izrael védőinek nagyjai közé tartozott, kiemelkedő építője volt, aki nem ismerte a félelmet és soha nem félt a jövőkép megformálásától sem. Saron tudott dönteni és megvalósítani " - tette hozzá, egyben utalt rá, hogy utódja, Benjamin Netanjahu köztudomásúan nehezen hozza meg döntéseit.

Jichák Herzog, az ellenzéki szociáldemokrata Munkapárt elnöke szerint "nagy vezetőként fognak emlékezni rá. Az évek során szemben álló táborokban voltunk, de nem lehet nem nagyra tartani egy olyan embert, aki meg tudta változtatni világképét és felismerte a helyes utat Izrael számára".