Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Kényszerítették a beismerésre a kitoloncolt veteránt

Saját állítása szerint kényszerítették az Észak-Koreából a múlt hét végén kitoloncolt amerikai háborús veteránt arra, hogy beismerő vallomást tegyen, mert csak így hagyhatta el az ázsiai országot.

A 85 éves Merrill Newman hazaérkezését követően, helyi idő szerint hétfőn nyilatkozott úgy, hogy a videokamera előtt azért olvasta fel az írásos vallomást, mert őrzői azzal fenyegették, hogy amennyiben ezt nem teszi, 15 évre bebörtönzik.

Newman - az 1950-1953 közötti koreai háború egyik amerikai veteránja - családja szerint turistaként érkezett Észak-Koreába októberben. Letartóztatását e hónap elején jelentették be a helyi hatóságok, de valójában már hetek óta őrizetben volt.

Az elmúlt hétvégén az észak-koreai hatóságok közölték, hogy kitoloncolják az országból Newmant, mert vallomást tett a koreai háború, illetve a mostani látogatása idején elkövetett bűnökről, és bocsánatot kért azokért.

A veterán most - immár San Franciscóban - úgy nyilatkozott, hogy fogva tartói jól bántak vele őrizetének helyszínén, egy phenjani szállodában, viszont hosszú börtönbüntetéssel fenyegették arra az esetre, ha nem tesz vallomást. Mint mondta, ezért olvasta fel a szöveget, amelyet nem is ő írt. Hangoztatta, ezt látta az egyetlen lehetőségnek arra, hogy haza tudjon térni.

Merrill Newman Észak-Koreában egyebek között azt a térséget kereste fel, ahol a háborús időkben szolgált. Véleménye szerint a hatóságok haragját minden bizonnyal az váltotta ki, hogy a helyszínen olyan koreai veteránokról érdeklődött, akik még életben lehetnek.

"Most már világos számomra, hogy az észak-koreaiakban még mindig jóval több indulat él a háborúval kapcsolatban, mint gondoltam (...) Erre érzékenyebben kellett volna figyelnem" - szögezte le az idős amerikai hétfőn.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×