eur:
389.12
usd:
361.79
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Uniós pénzen folytatja az észak-erdélyi autópálya építését Románia

Az Európai Unió kohéziós alapjából 2007 és 2013 között megtakarított forrásokból folytatja a román kormány az észak-erdélyi autópálya építését - jelentette ki csütörtökön Kolozsváron Dan Sova infrastrukturális beruházásokért felelős miniszter.

Dan Sova elmondta, a tárca zöld jelzést kapott az Aranyosgyéres-Marosvásárhely szakasz megépítésére.

"Meghoztuk a döntést. Elkészült az aktualizált megvalósíthatósági tanulmány, meghirdetjük a versenytárgyalást, és kezdjük az építkezést az 53 kilométeres Aranyosgyéres-Marosugra-Marosvásárhely szakaszon" - jelentette ki a miniszter.

A miniszter elmondta, a 2014 és 2016 közötti időszakra elkülönítették a költségvetési forrásokat a Bors-Berettyószéplak pályaszakasz befejezésére is. Az Ártánd-Bors határátkelőt Berettyószéplakkal összekötő 64 kilométeres pályaszakaszon mintegy felerészben végezte el az építési munkálatokat az amerikai Bechtel társaság.

A munkálatok folytatására 256 millió lejt (17 milliárd forintot) irányzott elő a kormány a jövő évi költségvetés tervezetében.
Dan Sova szerint a két említett szakasz mellett az észak-erdélyi és a dél-erdélyi pályát összekötő Torda-Szászsebes pályát is átadják 2016-ban. Utóbbit is a 2007 és 2013 között fel nem használt EU-s forrásokból finanszírozhatja a kormány.

Románia korábban nem számíthatott az Európai Unió forrásaira az észak-erdélyi autópálya építésénél. Az EU ugyanis kifogásolta, hogy a román kormány - nemzetbiztonsági okokra hivatkozva - versenytárgyalás nélkül bízta meg az amerikai Bechtel társaságot a pályaépítéssel.

A bukaresti kabinet májusban szerződést bontott a Bechtellel. A 2004-ben elkezdett, 415 kilométeresre tervezett Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Brassó sztrádából csak a Kolozsvár mellett elhaladó 52 kilométeres Gyalu-Aranyosgyéres szakasz épült meg. Az eredetileg 2,2 milliárd eurós költségvetéssel tervezett autópálya megépített szakaszáért 1,4 milliárd eurót fizetett a román állam az amerikai sztrádaépítőnek.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×