Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
332.02
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Obama bejelentette a felmondott egészségbiztosítások meghosszabbítását

Jelentős korrekciós lépést tett Barack Obama elnök az amerikai egészségbiztosítási reformról kirobbant vitában: eszerint az amerikai államok és biztosítótársaságok egy évvel meghosszabbíthatják azokat az érvényes egyéni egészségügyi biztosításokat, amelyeket amiatt kezdtek el felmondani, mert felelnek meg az új egészségügyi törvény követelményeinek.

Mindezt Barack Obama csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be. A meglévő magán-betegbiztosítások felmondása több millió embert érint az Egyesült Államokban.

Az elnök az egészségügyi reform 2010-es elfogadásakor azt ígérte, hogy azok az amerikaiak, akik elégedettek meglévő biztosításukkal, megtarthatják azt. A Quinnipac Egyetem kedden nyilvánosságra hozott felmérése szerint a szerződések megszüntetése miatt a szavazók 52 százaléka megkérdőjelezi az elnök szavahihetőségét. Barack Obama megérdemeltnek nevezte a kormányzatot érő bírálatokat, és kijelentette, keményen megdolgozik majd a vezetői szerepében megrendült bizalom visszaszerzéséért.

Az elnök egyúttal arra is felkérte azokat, akiknél a biztosítás felmondását a szolgáltatók kilátásba helyezték, hogy tájékozódjanak az új törvény által létrehozott új lehetőségekről, mert azok akár jobbak és olcsóbbak lehetnek a jelenlegi szerződéseiknél.

Obama azt állította, nem tájékoztatták arról, hogy a szövetségi kormány által az egészségügyi rendszerhez csatlakozás ügyfélkapujaként létrehozott HealthCare.gov weboldal felmondhatja a szolgálatot. Az elnök nem tett ígéretet rá, hogy az internetes szerződéskötés akadályait a hónap végéig maradéktalanul elhárítják, de úgy fogalmazott, hogy a javulás észrevehető lesz.

Szavait az egészségügyi törvény republikánus kongresszusi bírálóihoz intézve az elnök arra figyelmeztetett, hogy nem fogja elfogadni a törvény aláásását célzó "pimasz" törvényhozási kísérleteket. Ezzel arra utalt, hogy republikánus többségű képviselőház arra készül, hogy pénteken megszavazzon egy, az egészségügyi törvényt módosító jogszabálytervezetet, amelyet várhatóan demokraták is támogatni fognak.

A 2010-ben elfogadott, egyes részleteiben október 1-jén életbe lépett amerikai egészségügyi reform az elnök szándékai szerint az eddig - anyagi, egészségügyi vagy más okokból - az egészségbiztosítási rendszeren kívül rekedt amerikaiak tízmilliói számára nyitná meg a megfizethető csatlakozás lehetőségét. A szolgáltatások árát az elképzelés szerint éppen az új szerződők tömegeinek köszönhetően lehetne lejjebb szorítani.

A képviselőházi republikánusok októberben 17 napra részlegesen megbénították a szövetségi kormányzatot, mert olyan ideiglenes költségvetést akartak elfogadni, amely megfosztotta volna anyagi forrásaitól az egészségügyi törvény végrehajtását. Ebbe az elnök nem volt hajlandó belemenni.

Az akkori patthelyzet megrendítette a republikánusok támogatottságát, ám a Quinnipac Egyetem csütörtöki, a The Washington Times által ismertetett legfrissebb felmérése szerint a párt azóta teljesen ledogozta 9 százalékpontos hátrányát a választók körében. Ez megkérdőjelezi a demokratáknak azt a törekvését, hogy a jövő évi "félidős" kongresszusi választásokon - a szenátusi többség megtartása mellett - elhódítsák a képviselőház feletti ellenőrzést a republikánusoktól.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×