eur:
389.7
usd:
361.76
bux:
68447.9
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Olasz kormányválság - Letta bizalmat kapott a szenátusban

Az olasz szenátus nagy többséggel bizalmat szavazott szerda délután a Letta-kormánynak.

Letta a minimálisan szükségesnél jóval több, 235 támogató szavazatot kapott a 321 tagú szenátusban. A kormány maradása ellen 70 képviselő szavazott. Letta két vokssal többet kapott, mint kormánya április végi megalakulásakor.

Silvio Berlusconi, a jobbközép Szabadság Népe (PdL) párt elnöke, aki kedden még azt az utasítást adta pártjának, hogy ne szavazzon bizalmat Lettának, nem sokkal a szavazás előtt jelentette be, hogy mégis támogatja a kormány maradását.

Berlusconi a párt frakcióvezetője helyett szólalt fel. Hangsúlyozta, hogy a PdL "belső vajúdás" után hozta meg döntését. Hozzátette, azért szavaznak bizalmat, hogy a kormány véghez tudja vinni a megkezdett gazdasági reformokat.

Berlusconi döntése mindenkit, még saját pártját is meglepte - nyilatkoztak a PdL politikusai. Közöttük Maurizio Sacconi újságíróknak elmondta, hogy Letta délelőtti beszéde után a PdL frakciója tanácskozást tartott és Berlusconi számára világossá vált, hogy pártja szenátorainak közel egynegyede nem ért egyet a kormánybuktatással.

Angelino Alfano PdL-főtitkár, belügyminiszter és másik 25 szenátor ezt közleményben nyilvánosságra hozta azzal fenyegetve, hogy a PdL-ből kiválva külön frakciót hoznak létre. A pártszakadás megakadályozására Berlusconi visszalépett a kormánybuktatástól. A felső házból távozó Berlusconit füttyszó és verbális támadások kísérték a római utcákon.

"A józan ész kerekedett felül" - mondta Renato Schifani a PdL szenátusi frakcióvezetője. "Szégyen! Berlusconit hátba támadták!" - reagált Sandro Bondi PdL szenátor, aki nemmel szavazott a bizalomra.

Berlusconi kamikaze - írta a HuffingtonPost.it hírportál, hangsúlyozva, hogy a Berlusconi előidézte krízisben Letta győzött és a PdL Berlusconi vezette szárnya meggyengült. "Berlusconi öreg, de nem ostoba, végül rádöbbent arra, hogy saját pártjában kisebbségben maradhat" - mondta Pierferdinando Casini, a Kereszténydemokrata Unió (UDC) elnöke.

Elemzők szerint a belpolitikai feszültség ezzel nem ért véget: a PdL belső leszámolása még csak most kezdődött. Az elítélt Berlusconival való kormányzás folytatása ugyanakkor a balközép Demokrata Pártban is "hasfájást" okozott. A képviselőházban késő délután tartják a bizalmi szavazást. Itt a Letta-kormány biztos többséget élvez. "Történelmi nap a mai, teljesen új kormánytöbbség született" - hangoztatta Letta.

Csütörtökön a szenátus mentelmi bizottsága dönt Berlusconinak a parlamentből való kizárásáról.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×