eur:
388.78
usd:
361.96
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Szíria: "kényszerítő erejű ENSZ-határozat kell"

Alapvetően fontosnak nevezte Francois Hollande francia államfő, valamint John Kerry amerikai és William Hague brit külügyminiszter hétfőn Párizsban, hogy "kemény és kényszerítő erejű határozat" szülessék az ENSZ-ben Szíria ügyében - közölte a francia elnöki hivatal.

A találkozón, amelyen jelen volt Laurent Fabius, a francia diplomácia vezetője is, mindhárom fél azt az óhaját hangoztatta, hogy "pontos időrend" alapján történjék meg a szíriai rezsim vegyifegyver-készletének ellenőrzés alá vonása és megsemmisítése.

Hollande hangsúlyozta, hogy a három szövetségesnek "tartania kell azt a határozott irányvonalat, amely lehetővé tette e diplomáciai folyamat beindítását és a szolidaritást" - mondta el egy forrás az államfő környezetéből.

A három ország a hét folyamán dolgozni kíván egy ENSZ biztonsági tanácsi határozaton, úgy ítélve meg, hogy a világszervezet ellenőrei által készített, a BT-ben hétfőn előterjesztendő jelentés az augusztus 21-i, Damaszkusz környéki vegyifegyver-támadásról "kétségkívül kedvező alkalom lesz az előrelépésre ez ügyben".

Az Elysée-palotabeli forrás közlése szerint a felek "egyetértettek abban, hogy a határozatnak keménynek, erősnek kell lennie, pontos határidőket kell megszabnia konkrét időrenddel", és "kényszerítő erejűnek kell lennie a szíriai rezsim kötelezettségeit illetően". A franciák, amerikaiak és britek "úgy döntöttek, hogy rendkívüli mértékben összetartanak a héten", s megegyeztek abban is, hogy "már mostantól munkálkodnak egy politikai megoldáson, kapcsolatban az ellenzékkel". Hangsúlyozták, hogy "igen gyorsan kell haladni", tekintve a "nagyon bonyolult" helyzetet.

A határozat a tervek szerint azon a keretmegállapodáson alapul majd, amelyet szombaton jelentett be John Kerry és orosz kollégája, Szergej Lavrov, és amely már pontos határidőket rögzít. Egy hetet ad Damaszkusznak arra, hogy benyújtsa vegyi fegyvereinek a listáját, amelyeket 2014 közepéig meg kell semmisíteni. Várhatóan hivatkozik majd az ENSZ Alapokmányának a VII. fejezetére, amely lehetőséget ad erő alkalmazására, ha a szíriai rezsim nem teljesíti a rá rótt kötelezettségeket.

A hétfői találkozón a három ország képviselői megegyeztek: fokozzák a nyomást Bassár el-Aszad szíriai elnökre, hogy tartsa magát az alkuhoz, miszerint ha Szíria feladja hatalmas vegyifegyver-arzenálját, akkor mentesül az amerikai katonai csapásoktól. Sajtóértekezletén Kerry kijelentette: a három hatalom megállapodott Moszkvával, hogy Aszadnak viselnie kell a következményeket, ha nem tesz eleget az ENSZ követeléseinek. Mint mondta, a megállapodás "nem nyújt mentőkötelet" a szíriai vezetőnek, aki "elveszítette minden legitimitását".

Laurent Fabius is azt hangoztatta, hogy a szíriai rezsimnek "súlyos következményekkel" kell számolnia, ha nem teljesíti a tervezett biztonsági tanácsi határozatban foglaltakat. A francia miniszter egyúttal bejelentette, hogy az ellenzéki "Szíriai Nemzeti Koalíció körüli nagy nemzetközi találkozót" szerveznek a jövő hétre New Yorkba az ENSZ-közgyűlés idejére. "Tudjuk, hogy egy politikai megoldás megtárgyalásához erős ellenzék kell" - hangsúlyozta Fabius.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×