eur:
389.45
usd:
361.9
bux:
68631.13
2024. május 7. kedd Gizella

Hetedszerre is beiktatták hivatalába a zimbabwei elnököt

Hetedik alkalommal iktatták be hivatalába csütörtökön Robert Mugabét, Zimbabwe július végén megválasztott elnökét. A fővárosban, Hararéban megrendezett ceremóniát az ellenzék a választási csalásokra hivatkozva bojkottálta.

A 89 éves politikus az 1980-as függetlenné válás óta irányítja a volt brit gyarmat dél-afrikai országot. Mugabe a július 31-i elnökválasztást a szavazatok 61 százalékával nyerte meg, az ugyanakkor tartott parlamenti voksoláson pedig pártja, a Zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió-Hazafias Front (ZANU-PF) végzett az élen, több mint 150 mandátumot, azaz kétharmadot is meghaladó többséget szerezve a 210 fős képviselőházban.

A Mubage választási ellenfele, Morgan Tsvangirai kormányfő vezette erők "komédiának" nevezték a voksolást, és semmisnek nyilvánították az eredményeket. A választások tisztaságával kapcsolatban aggodalmának adott hangot a Nyugat is. William Hague brit külügyminiszter közleménye szerint Mugabe újraválasztása mindaddig nem tekinthető hitelesnek, amíg meg nem történik a voksoláson előfordult állítólagos szabálytalanságok független kivizsgálása.

Mugabe beiktatási ünnepségén 60 ezren vettek részt, köztük mintegy 30 külföldi államfő és volt politikai vezető. A The Herald című állami napilap értesülése szerint a nemzeti stadionban tartott eseményen tiszteletét tette mások mellett az egyenlítői-guineai és a tanzániai elnök is.

Afrika legidősebb és az egyik legrégebb óta hivatalban lévő elnöke előzőleg azt ígérte, hogy a következő öt évben folytatni kívánja nacionalista politikáját. Az egykor virágzó országban ma több mint több mint 90 százalékos a munkanélküliség, és 2009 óta a hiperinfláció miatt a nemzeti fizetőeszköz helyett külföldi pénzt használnak, leggyakrabban az amerikai dollárt vagy a dél-afrikai randot.

Címlapról ajánljuk
A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

Csapást szenvedett az orosz logisztika, ma iktatják be Putyint - Híreink az ukrajnai háborúról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Ma iktatják be Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×