Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Öt év börtönbüntetés egy román miniszternek

Öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a román legfelső bíróság Relu Fenechiu román liberális párti közlekedési minisztert egy korrupciós perben.

A pénteken közölt ítélet első fokon született, a vádlott fellebbezhet.

A Mediafax hírügynökség szerint Fenechiu benyújtotta lemondását a miniszteri tisztségről, és ideiglenesen Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök fogja irányítani a szaktárcát. Az új tárcavezetőt is a liberális pártnak kell jelölnie.

Fenechiut bűnrészesként hivatali hatalommal való visszaélésben találták vétkesnek: 2002 és 2005 között az általa birtokolt vagy vezetett cégek egy állami áramszolgáltató vállalatnak használt transzformátorokat adtak olyan feltételek mellett, mintha újak lettek volna, és ezáltal mintegy 6 millió lej (csaknem 400 millió forint) kár érte az állami vállalatot.

Címlapról ajánljuk

Oeconomus: megváltoztak a turistacélpontok Görögországban a migráció miatt

Évente több millió turista látogat Görögországba. A görög gazdaság a 2008-as világválság után éppen 2015-re tért magához, amikor viszont a menekültválság tette próbára a nemzetgazdaság hosszú ideje meghatározó ágazatát. A hatásokról készített tanulmányt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×