Infostart.hu
eur:
387.72
usd:
329.38
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla

Nem meglepő Csehország "nem" szavazata

Prágai elemzők szerint a cseh-izraeli kapcsolatok múltja és jelene fényében nem lehet meglepőnek tekinteni, hogy Csehország csütörtökön az ENSZ-ben nem szavazta meg a Palesztina státusát magasabb szintre emelő határozatot. A cseh külügyminisztérium nyilvánosan előre jelezte Prága ezen álláspontját.

Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter szerint az ENSZ Közgyűlésének csütörtöki döntése - amelyben elismerték Palesztinát "nem tag megfigyelő államként" - elodázhatja a közel-keleti békefolyamat felújítását. A hivatalos cseh álláspont az, hogy a közös célt, amely Izrael és egy független, demokratikus, életképes Palesztina békés egymás melletti létezése, csak közvetlen izraeli-palesztin tárgyalások és kiegyezés útján lehet elérni. A palesztin ENSZ-státus módosítását ezért Prága egyoldalú aktusnak tartja, s nem támogatja.

Az egykori Csehszlovákia már a kezdetekkor, az 1948-as arab-izraeli háborúban egyértelműen Izrael oldalára állt, amikor az ENSZ-fegyverembargót megszegve fegyvereket - köztük 80 repülőgépet - küldött a zsidó államnak, és vállalta izraeli vadászpilóták kiképzését. A cseh jobbközép kormány Izrael-párti álláspontját lehet a cseh kommunista rendszerrel való szembehelyezkedésként is értelmezni; a prágai kommunista vezetés ugyanis megszakította a viszonyt Izraellel az 1967-es hatnapos háború után, és később is támogatta a Palesztin Felszabadítási Szervezetet (PFSZ). A legmagasabb állami kitüntetésben részesítették Jasszer Arafatot, a PFSZ vezetőjét.

Ami Csehország és Izrael mai viszonyát illeti, azt jól jellemzik a májusi prágai közös kormányülés és miniszterelnöki találkozó után elhangzottak.

"Elutasítunk minden olyan kísérletet, amellyel jogilag megkérdőjelezik Izrael állam létét..." - jelentette ki Petr Necas cseh miniszterelnök, miután tárgyalásokat folytatott Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel, aki hét minisztere kíséretében látogatott a cseh fővárosba. Prágának meggyőződése, hogy Izraelnek joga van védekezni a terrorizmus ellen. Izrael hosszú távra tekintve is stabil és demokratikus állam - hangoztatta a cseh kormányfő.

"Úgy vélem, hogy Izraelnek Európában nincs jobb barátja a Cseh Köztársaságnál..." - jelentette ki Necas szavaira reagálva Netanjahu.

Mindkét politikus akkor azt hangsúlyozta újságírók előtt, hogy Csehország és Izrael kapcsolatai széleskörűek és stabilak, s mindkét fél mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a jövőben is így legyen.

Izrael-barát nyilatkozatot tett pénteken Milos Zeman volt szociáldemokrata kormányfő, a januári államfőválasztás egyik esélyese. Zeman újságíróknak azt mondta: nagyon aggasztja a Hamász palesztin radikális mozgalom tevékenysége. A Hamászt terrorista szervezetnek tartja, s szerinte "a terroristákkal nem tárgyalni, hanem harcolni kell".

Címlapról ajánljuk
Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump már látja a békemegállapodást

Donald Trump szerint az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások végső szakaszában járnak. Az amerikai elnök erről Volodimir Zelenszkij társaságában beszélt, amikor floridai rezindenciáján fogadta az ukrán államfőt vasárnap.
Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Putyin háborús ultimátuma árnyékában találkozik Trump és Zelenszkij – háborús híreink vasárnap

Oroszország szombat este újabb rakétatámadást indított Kijev és Ukrajna több régiója ellen, amely miatt az ukrán főváros egyes részein megszűnt az áram- és a távhőszolgáltatás. A támadás közvetlenül megelőzte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök amerikai látogatását, ahol Donald Trump elnökkel folytat tárgyalásokat a 20 pontos béketerv véglegesítése érdekében. Az egyik legkritikusabb kérdése továbbra is az, hogy mely területeket adnák át Oroszországnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×