Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Mégis maradnak amerikai kiképzők Irakban?

Beleegyeztek az iraki pártvezetők, hogy Bagdad tárgyalásokat kezdjen az Egyesült Államokkal arról, hogy amerikai katonai kiképzők azután is az arab országban maradhassanak, hogy az amerikai haderőt a tervek szerint az év végéig kivonják Irakból.

Hosjar Zebari iraki külügyminiszter iraki pártvezetőknek Núri al-Máliki miniszterelnök vezetésével folytatott több órás tanácskozása után elmondta: megegyeztek arról, hogy lehetővé teszik a bagdadi kormánynak a tárgyalások megkezdését. Zebari mindazonáltal hangsúlyozta, ez csupán szándéknyilatkozatnak tekintendő, a kiképzők számáról még nincs részletes megállapodás.

Az iraki vezetők már több hónapja halogatták a tárgyalásokra vonatkozó döntést, amelyet végül néhány órával azután hoztak meg, hogy Bagdadban járt Mike Mullen tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke. Mullen megbeszélésein nyomatékosan szorgalmazta, hogy az iraki vezetők sürgősen határozzanak a kérdésben.

Jelenleg 47 ezer amerikai katona állomásozik Irakban, ahonnan a 2008 novemberében aláírt kétoldalú biztonsági megállapodás értelmében az év végéig ki kell vonulniuk.

Korábbi jelentések szerint Washington már felajánlott tízezer katonát kiképzőnek, sok iraki illetékes pedig még ennél is "robusztusabb" erőre tartana igényt. A döntés politikai alkuk függvénye. Az autonómiával bíró kurdok egy amerikai kontingens maradását szeretnék, miközben a miniszterelnök egyik fő szövetségese, Moktada asz-Szadr síita radikális hitszónok magánhadserege bevetésével fenyegetőzött, ha nem távoznak mindannyian.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×