Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Bohóc nyújtott be törvényjavaslatot

Törvénytervezetet nyújtott be a felnőttkori írástudatlanság felszámolására egy bohóc, aki csak úgy foglalhatta el helyét a brazil parlamentben, hogy előbb be kellett bizonyítania: tud írni és olvasni.

Francisco Silva azt javasolta, hogy minden olyan felnőtt, aki megtanulja a betűvetést, részesüljön egyszeri, 345 dolláros pénzjutalomban. Mint a képviselő szóvivője, Edit Silva kedden kifejtette: a kifizetésre egy hathónapos írás-olvasás tanfolyam végén kerülhetne sor.

Silvát jobban ismerik Brazíliában művésznevén, Tiriricaként, ami portugálul Mogorvát jelent. Több szavazatot kapott a tavaly októberi brazíliai választásokon, mint bármelyik jelölttársa. Ellenlábasai azonban azzal vádolták, hogy analfabéta, ezért be kellett bizonyítania, hogy ismeri a betűket, és képes parlamenti feladatai ellátására.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×