Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
316.57
bux:
149607.68
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Nem ütközne nemzetközi jogba Kadhafi likvidálása

A hadijog szerint, ha Moammer Kadhafi irányítja a hadműveleteket, akkor katonai célpontnak tekinthető - mondta az InfoRádiónak Valki László nemzetközi jogász, aki hangsúlyozta: ez alapján a líbiai vezető likvidálása jogszerű lenne.

Moammer Kadhafi és az a hely, ahol tartózkodik, legitim katonai célpontnak számít, mert az ugyanolyan parancsnoki központ, mint bármilyen más közvetlen katonai vezetési pont - közölte az amerikai és a brit védelmi miniszter. A líbiaiak szerint azonban ez nem ilyen egyszerű, mert Kadhafinak semmilyen hivatalos állami pozíciója nincs. Az InfoRádió által megkérdezett nemzetközi jogász szerint azonban ez nem igaz, mert mindenki tudja, hogy közvetlenül Kadhafi irányítja a katonai hadműveleteket.

Valki László hangsúlyozta: a katonai célpont kérdését több hadijogról szóló egyezmény is szabályozza, mindenekelőtt az 1977-es hágai kiegészítő jegyzőkönyv, amely szerint azok tekinthetők ilyen célpontoknak, amelyek jellegüknél, elhelyezkedésüknél, céljuknál és rendeltetésüknél fogva hatékonyan segítik elő a hadműveleteket. Kadhafi tartózkodási helye ilyennek számít, és ha annak megsemmisítése katonai előnyt jelent, akkor az teljes mértékben jogszerű.

Az amerikai kormány az Átmeneti Nemzeti Tanácsot tekinti a líbiai nép legitim és hiteles képviselőjének. A szakértő szerint a nemzetközi jog ebben a kérdésben nem olyan pontos, mert nem tartalmaz tilalmat. Vagyis ha egy országon belül a kormány és az ellen harcoló felkelők kormánya küzd a hatalomért, minden külső ország maga döntheti el, hogy melyikkel tartja a kapcsolatot.

Hanganyag: Szabó Gergõ

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: órákon belül szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×