A közel egyórás találkozó után a miniszterelnök elmondta: Európa legizgalmasabb kérdéseit tárgyalta meg francia kollegájával.
"Mindketten tisztában vagyunk az elkövetkező félév tétjeivel, azokkal a történelmi jelentőségű kérdésekkel, amelyeket meg kell oldania az uniónak a magyar elnökség alatt" - hangsúlyozta a kormányfő. Mindeközben - Orbán megfogalmazása szerint - az unió nem adja fel azt a kötelezettségét sem hogy, Európát közel vigye minden európai országhoz. "Vagyis Horvátországot minél előbb az unión belül szeretnénk látni" - tette hozzá.
A kétoldalú kérdéseket illetően a francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint Sarkozy a megbeszélésen egyebek mellett felvetette, hogy Magyarországon jelentős befektetéssel jelenlévő francia nagy nagyvállalatok aggódnak az üzleti hangulat alakulása miatt, "nevezetesen az egyes önkormányzatokkal kialakult kapcsolatokat illetően".
Három megyére adtak ki viharjelzést - ítéletidővel ront ránk a hidegfront