Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Bátorító jelek Afganisztánban?

A dél-afganisztáni Kandahár tartományban indított NATO-offenzíva bátorító jeleket mutat, de jövő júniusig várni kell annak megállapításával, hogy a nemzetközi erők valóban egyértelmű sikert értek-e el a tálibokkal szemben - állítja Nick Carter brit tábornok, a körzet főparancsnoka.

Kandahár környéke az Afganisztánt 2001-ig kormányzó tálibok egyik fellegvárának számít, s a NATO vezette nemzetközi biztonsági erő, az ISAF - az afgán kormánycsapatok támogatásával - nemrégiben nagyszabású hadműveletet indított a terület teljes felszabadítására.

Carter szerint a katonai akciók révén sikerült megtisztítani a legfontosabb közlekedési útvonalakat, megzavarni a tálibok utánpótlását, s általában is javult a biztonsági helyzet. Mint mondta, egyre gyakoribb, hogy az afgánok megmutatják a nyugati katonáknak, hol helyezték el a felkelők pokolgépeiket.

Emellett immár a tálibok bázisának számító pastu népcsoportból is jelentkeznek az afgán kormányerőkbe. "Ezek bátorító jelek. De semmiképp sem lehet mindezt bizonyítéknak tekinteni arra, hogy elértük céljainkat" - mondta a tábornok, aki Afganisztánból nyilatkozott egy videokonferencia keretében amerikai újságíróknak.

Carter szerint jövő júniusig kell várni, hogy bizonyosak lehessenek: az elmúlt hónapokban elért eredmények valósak. Télen ugyanis általában szünetelnek a harcok (a tálibok rejtekhelyeikre vonulnak vissza, mert lombtakaró hiányában nehezen tudnának észrevétlenül hadműveleteket indítani), tavasszal pedig az afgánok jelentős része az ópium alapanyagául szolgáló mák begyűjtésével foglalkozik.

Az afgán kormányzat ugyanakkor sokkal optimistább Carternél: a kabuli védelmi minisztérium szóvivője szerdán azt mondta, hogy a kandahári hadművelet utolsó szakaszához érkezett, az ellenség nem akar tovább harcolni, s a csapatok immár főként az aknák felszedését végzik.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 16. 13:46
×
×