Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Új vezér születik a kommunista Koreában

Az észak-koreai hadsereg a betegeskedő Kim Dzsong Il mellett az ő legkisebb fiát is jelölte saját küldöttjének a Munkapárt kedden kezdődő kongresszusára - jelentette hétfőn a Csoszun Ilbo című dél-koreai napilap.

Az állampártnak három évtized óta ez lesz a legnagyobb kongresszusa, és ezen új vezetőséget választanak a szervezet élére. Az eseményt nagy várakozás előzi meg: külföldi megfigyelők feszült figyelemmel követik, annak jeleit keresve, hogy az észak-koreai vezető kinevezi-e utódjának harmadik fiát, Kim Dzsong Unt.

A világtól elzárkózó országban a zökkenőmentes hatalomátadásnál nagyon fontos, hogy a hadsereg támogassa a jelöltet, különös tekintettel arra, hogy az illetőnek - akinek korát a külvilág nem ismeri pontosan, csak annyit tudni róla, hogy húszas évei közepén jár - kevés vezetői tapasztalata van.

A dél-koreai lap által idézett források elmondták: miközben közismert, hogy Kim Dzsong Ilt megválasztották kongresszusi küldöttnek, fiának jelölése csak a hadsereg vezetésében tudott dolog, igaz, ott széles körben.

Címlapról ajánljuk

Süllyednek – három évtizede nem látott nehézségű munka kezdődött Paksnál, Magyar Péter tájékoztatott

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×