Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Új parlamenti pártot hoznának létre a független képviselők

Új parlamenti párt alakulhat Romániában, ha a jelenleg csaknem 30 főt számláló független parlamenti képviselőknek és szenátoroknak sikerül bejegyeztetniük az új politikai alakulatot.

A bejegyzéshez szükséges támogató aláírásokat már elkezdték gyűjteni. Liviu Campanu szenátor, aki a függetlenek vezetője a román parlament felsőházában, a Gandul című román napilapnak elmondta, hogy eddig körülbelül nyolcezer kézjeggyel rendelkeznek. A román párttörvény szerint az új politikai erő bejegyzéséhez legalább 18 megyéből, vagyis az ország összes megyéjének kevesebb mint feléből legalább 25 ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük.

Az új politikai erő megalapítói azt remélik, hogy már áprilisban megtarthatják az alakuló kongresszust. A Románia Fejlődéséért Nemzeti Egységpártot (UNPR), amely szociáldemokrata értékrendet vall, egy elnök, egy ügyvezető elnök, egy tiszteletbeli elnök és nyolc alelnök vezeti majd.

A független honatyák azért akarnak új pártot alapítani, mert a parlamentben nem alapíthattak önálló frakciót, így nem kaptak helyet a kétkamarás parlament házbizottságaiban, ami alaposan megnehezíti munkájukat a törvényhozásban.

A függetlenek csoportja támogatja a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta kormánykoalíciót a parlamentben, és eddig csak egy fontos tisztséget kaptak ezért cserében, a védelmi miniszteri posztot. A függetlenek azonban ennél több funkciót kérnek a központi és a helyi államigazgatásban, ami megfigyelők szerint nézeteltéréseket eredményezhet a kormánykoalícióban.

Párttá alakulásuk kérdése az utóbbi idők egyik legizgalmasabb belpolitikai játszmájának tűnik a kommentátorok szemében. E csoportot ugyanis nagy részben azok a honatyák alkotják, akik a most ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Nemzeti Liberális Párt (PNL) soraiból "szöktek el".

A PSD-t többen a nemrég lezajlott tisztújító kongresszus után hagyták el, a "szökevények " között egyaránt megtalálható a nagy tekintélynek örvendő Cristian Diaconescu volt külügyminiszter (aki az új párt tiszteletbeli elnöke lehet), akárcsak a korrupciós ügyletei miatt hírhedté vált Serban Mihailescu, akit a sajtóban csak "Kenőpénz Mikinek" (Michi Spaga) titulálnak. Ugyancsak a szociáldemokrata padsorokat hagyta el nemrég Marian Sarbu volt munkaügyi miniszter, aki az új alakulat elnöki tisztségének a várományosa. Vezető helyet kap az új pártban a mai védelmi miniszter, Gabriel Oprea. Õ még tavaly lépett ki a PSD-ből, ő lett a függetlenek vezetője, akit a Traian Basescu elnököt támogató PDL "jószolgálataiért" vett be a kormányba.

A bukaresti elemzők egy része azt vallja, hogy Basescu és a PD-L "csábítja" el különböző fortélyokkal az említett politikusokat saját pártjukból, hogy a függetlenek csoportját - illetve azok majdani pártját - gyarapítva a mai kormánykoalíció parlamenti többségét növelje. Egyesek azt sem tartják kizártnak, hogy az új párt a későbbiekben akár be is olvadhat a PD-L-be. Ilyen szempontból semmi jelentősége annak, hogy a koalíció két pártja a jobbközéphez sorolja magát, a jövendő új párt viszont még a mai szociáldemokratáknál is "balrább" helyezi magát.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×