Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Több mint 9 ezer munkahelyet szüntet meg a General Motors

A General Motors a németországi Opel-üzemek megtartását ígéri német állami támogatás fejében - értesült a Handelsblatt. Ezzel egy időben Berlinben ismerté vált, hogy az amerikai anyavállalat Európában 9.000-9.500 munkahely megszüntetését tervezi.

Mindezt hivatalosan egyelőre még nem erősítették meg, és a bizonytalanságot jelzi: szerda délelőtt szinte óráról órára változtak a számok azzal kapcsolatban, hogy a General Motors által megszüntetendő európai munkahelyek közül mennyi érinti Németországot. Míg korábban a 9.500-ból 7.300 munkahely megszűnéséről szóltak az információk, később 5.300 német munkahely megszűnésére tettek utalás.

Nick Reilly, a General Motors közelmúltban kinevezett európai igazgatója kedd óta sorra látogatta a németországi Opel-gyárakat, illetve az azoknak otthont adó tartományok - Észak-Rajna-Vesztfália, Hessen, Rajna-Pfalz és Türingia - vezetőivel találkozott, vagy találkozót kezdeményezett.

A Handelsblatt arról számolt be: Nick Reilly a szóban forgó tartományok kormányfőinek azt ígérte, hogy a General Motors egyetlen németországi telephelyet sem zár be - így a leginkább veszélyeztetettnek tartott eisenachit sem -, ennek fejében viszont arra számít, hogy a tartományok a szövetségi kormánnyal összefogva hozzájárulnak az Opel szanálásához.

A német kormány a korábbi tulajdonosjelöltnek, az osztrák-kanadai Magnának 3 milliárd eurós támogatást ígért. Angela Merkel kancellár és Rainer Brüderle gazdasági miniszter azonban a közelmúltban több alkalommal is leszögezte, hogy ugyan ezt a támogatást a General Motors esetében egyáltalán nem tekintik automatikusnak. Sőt a kancellár nyomatékosan utalt arra, hogy az amerikai anyavállalatnak magának kell viselnie a szanálás terheit. Közvetve ezt erősítette meg Ronald Koch hesseni miniszterelnök is, aki az európai igazgatóval folytatott tárgyalások után kijelentette hogy az állami támogatások kérdésében az Opel nem élvez kiemelt figyelmet. A GM esetleges kérelmét ugyanúgy kezelik majd, mint bármely más vállalatét. Ehhez először azonban ismerni kell a terveket - tette hozzá.

Szerda délelőtt ismerté vált az is, hogy a leépítések mellet a General Motors Európában mintegy 25 százalékos kapacitáscsökkentést tervez.

A német fővárosban arra számítanak, hogy az amerikai konszern hamarosan ismerteti konkrét szanálási terveit. Várható, hogy a németországi gyárak üzemi tanácsa ugyancsak állást foglal az ügyben.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×