A volt miniszterelnök feleségével, Dobrev Klárával Putyin meghívására, de saját költségére tett magánlátogatáson tartózkodik Moszkvában.
A találkozóról Gyurcsány Ferenc elmondta: a meghívást még szeptemberben kapta, de akkor egy sportbaleset miatt le kellett mondania, és most sikerült újabb időpontot találni.
Hozzátette: a vacsorán sok mindenről szó esett a családtól és a gyerekektől kezdve addig, hogy milyen a helyzet a két országban. Nem maradtak ki a nemzetközi politika kérdései sem.
Gyurcsány Ferenc elmondta: hasonló találkozókra akad példa más volt kollégáival is, köztük olyanokkal akik már nincsenek hivatalban és olyanokkal is, akik még korábbi posztjukat töltik be, hiszen természetes, hogy a hivatalos találkozók során némelyekkel személyesebb kapcsolat alakul ki.
Megfigyelők figyelemre méltónak találták, hogy az orosz kormány sajtóirodája által a képaláírásban informálisnak minősített találkozóról fotó készült, s az azonnal, még kedden este felkerült az orosz miniszterelnök honlapjára. Az is érdeklődést váltott ki, hogy a vacsorán jelen volt az orosz kormányfő felesége, Ljudmilla Putyina, aki hosszabb ideje szinte soha nem jelenik meg férje oldalán hivatalos alkalmakkor.
Úgy vélik, Ljudmilla Putyina részvétele a vacsorán összefügghet azzal, hogy személyes ismeretség fűzi Dobrev Klárához, aki korábban egy gyermekkönyvtárakkal foglalkozó, Putyina védnökségével rendezett kiállításon a meghívottak között volt.
Gyurcsány Ferenc feleségével Moszkvában múzeumokat, kiállításokat tekint meg, egyebek között szándékukban áll megnézni az egykor igen fényűzően megépített moszkvai metró néhány nevezetesebb állomását.
Magyar Péter döntött, Rétvári Bencének mennie kellett




