Infostart.hu
eur:
362.66
usd:
322.39
bux:
145397.94
2026. október 16. péntek Gál

November 19-én döntenek az EU-elnökről

November 19-én jelölik majd ki az Európai Unió első állandó elnökét - írja szerdai számában a Financial Times című brit napilap, Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnökre hivatkozva.

Reinfeldt, aki az EU jelenlegi soros elnöke, aki e tisztségének köszönhetően a kiválasztási procedúrát irányítja, a lapnak adott interjújában elmondta: úgy határozott, hogy jövő csütörtökön tartják majd meg Brüsszelben azt a munkavacsorát, amelyen az EU állam- és kormányfőinek véglegesíteniük kell döntésüket ebben az ügyben.

A lap a svéd miniszterelnököt idézve azt írja: az első EU-elnök szinte bizonyosan a jelenleg is hivatalban lévő vagy korábbi miniszterelnökök közül kerül majd ki.

Diplomaták szerint erős a támogatottsága Herman Van Rompuy belga miniszterelnöknek. De Bernard Kouchner francia külügyminiszter azt mondta, továbbra is versenyben van Tony Blair volt brit kormányfő, illetve Jean-Claude Juncker jelenlegi luxemburgi miniszterelnök.

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×