A javaslatot elkészítő honatyák azzal indokolják kezdeményezésüket, hogy a jelenlegi gazdasági válságban a társadalom csaknem minden tagjának valamilyen szinten áldozatot kell hoznia, és szerintük igazságtalan és etikátlan lenne, ha ebből az "aránytalanul magas" összegeket kereső profi sportolók kimaradnának.
Adataik szerint a tíz legjobban fizetett, Franciaországban játszó focista havi keresete 100 és 285 ezer euró, azaz 26 és 75 millió forint között mozog, és az adókedvezmények szerintük "perverz" hatását jól mutatja, hogy az idei bajnokságban történt négy legdrágább átigazolás az állam számára közel 1,5 millió eurós bevételkiesést eredményezett.
A javasolt szigorítások egyike az, hogy a profi sportolók számára többé nem tennék lehetővé a "nyereségátlagolásnak" nevezett eljárás alkalmazását. Ennek az a lényege, hogy az érintettek adóalapját három vagy ötéves jövedelmük átlaga alapján számítják ki, ami lehetővé teszi számukra, hogy a többi közé olvasszák a legtöbb nyereséget hozó évüket, például egy olyant, amelyben egy átigazolás után keresetük megduplázódott. A szociális ügyek bizottságának számításai szerint ez az eljárás mintegy 30 százalékkal csökkenti a profi sportolók adóalapját.
A képviselők a fentiek mellett várhatóan teljesen megszüntetik az úgynevezett "kollektív képhez való joggal" járó adókedvezményt is, amely alapvetően a különböző fotók, videófelvételek után járó jogdíjakkal áll összefüggésben, de amely lehetővé teszi, hogy a játékosok jövedelmük 30 százalékát ezen címen kapják meg, az összeg után azonban nem kel adózniuk, és járulékot sem kell fizetniük. Az Állami Számvevőszék - amely szintén e lehetőség megvonása mellett tett javaslatot idei jelentésében - évi 95 millió euróra, több mint 25 milliárd forintra becsüli az így kieső adóbevételt.
A futballvilág szereplői természetesen ellenzik a tervezett szigorításokat, úgy vélik ugyanis, hogy azokkal el fogják riasztani a legjobb sportolókat Franciaországból. A javaslat egyik fő védelmezője, a parlament alsóházának alelnöke viszont minderre azt mondja: a francia klubok soha nem fognak tudni versenyezni a Chelsea, a Real Madrid vagy az AC Milan "pénzügyi túlzásaival", az adófizetők pedig nem lehetnek áldozatai ennek a szerinte "beteges rivalizálásnak".
Újabb, hivatalos tájékoztatás Robert Fico állapotáról