Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Megszületett az új koalíciós megállapodás

Megszületett a koalíciós megállapodás Japánban a tíz nappal ezelőtti parlamenti választásokon győztes Demokrata Párt (DPJ) és két kisebb párt között - közölte az egyik párt illetékese

Noha a Hatojama Jukio vezette DPJ földcsuszamlásszerű győzelmet aratott az augusztus 30-i képviselőházi választásokon, a szenátusban szüksége van a szociáldemokraták és a konzervatív néppárt szavazataira ahhoz, hogy a felsőház ne késleltesse a törvények elfogadását. A három párt vezetője várhatóan még a nap folyamán hivatalos formába önti az egyezséget.

Okiava Tosiaki, a DPJ szóvivője közölte, hogy a három pártvezető rendezte a köztük eddig meglévő nézetkülönbségeket a védelmi-, illetve a külpolitika terén.

Sigeno Jaszumasza, a szociáldemokraták ügyvezetője azt mondta: egyetértettek abban, hogy felvetik Washingtonnak az amerikai katonák szigetországbeli állomásoztatásáról szóló szerződés áttekintését. Emellett sikerült feloldani a nézeteltérést az Okinava szigetén állomásozó amerikai tengerészgyalogosok átvezénylésének kérdésében.

A demokraták már korábban is hangoztatták, hogy hatalomra kerülésük esetén változtatnának az eddigi Washington központú külpolitikán. A kérdést ugyanakkor most nem akarják annyira előtérbe helyezni Hatojama Jukio pártelnök - a leendő kormányfő - szeptember végi washingtoni látogatása előtt, hogy az ne befolyásolja az ottani megbeszélések sikerét.

A japán parlamentben várhatóan szeptember 16-án szavaznak arról, hogy Hatojama legyen az új kormányfő. Ez az erőviszonyok ismeretében szinte teljesen biztosnak tűnik.

Megválasztása fordulópontot jelent a japáni politikában, hiszen a választásokon vesztes Liberális Demokrata Párt 1954 óta csaknem megszakítás nélkül hatalmon volt a szigetországban.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×