Infostart.hu
eur:
364.24
usd:
325.72
bux:
143811.72
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Sztrájk készül a vajdasági Magyar Szónál

Sztrájkra készülnek az egyetlen szerbiai magyar napilap, a vajdasági Magyar Szó dolgozói - augusztus 17-én beszüntetik a munkát, ha addig nem fizetik ki elmaradt béreiket.

Mint Kabók Erika, a lap szerkesztője és sztrájkbizottságának tagja az MTI tudósítójának elmondta, az érintettek, akik átlagosan havi 33 ezer dinárt (100 ezer forint) keresnek, már az áprilisi bérüket is késve kapták meg. A gazdasági nehézségekre való hivatkozással ráadásul 15 százalékkal csökkentették az összeget, s három részletben fizették ki júniusban és júliusban. Augusztus elejéig a májusi - ugyancsak csökkentett fizetés - egyharmadát vehették kézhez a Magyar Szó alkalmazottai.

A 75 szerkesztőségi alkalmazott azt követeli, hogy két héten belül maradéktalanul fizessék ki elmaradt bérét: az áprilisi fizetésből és a májusi első harmadából levett összeget, valamint az azóta esedékes bért. Nem fizetésemelésről van tehát szó, hanem arról, hogy a Magyar Szó dolgozói megkapják a nekik hivatalosan járó pénzt.

A sztrájkveszély elhárulásával sem oldódnának meg azonban a Magyar Szó súlyos gondjai, derült ki Kabók Erika szavaiból. Ezek egyik oka az, hogy a lap a Magyar Szó Kft. része, amely rajta kívül egy két éve felújított, 128 embert foglalkoztató, s veszteségesen működő nyomdából áll.

Az újság és a nyomda kasszája közös, és minden állami támogatás, elnyert pályázati pénz is abba folyik be, onnan kell kifizetni a több mint kétszáz embert - újságírót, nyomdászt, kisegítő személyzetet. A szerkesztőségi dolgozók igénye - hosszabb távon - tehát az, hogy önállósodjon az újság.

A Magyar Szó fölötti alapítói jogok gyakorlójának, a Magyar Nemzeti Tanácsnak még két kívánságot megfogalmaztak az újság dolgozói, s ezekre év végéig várnak megoldást.

Az egyik, hogy alakítsák át az állami költségvetés elosztását, s változzon meg a jelenlegi helyzet, amely szerint vannak olyan újságok, amelyek költségvetésük 65 vagy éppen 100 százalékát megkapják a szerb állam támogatásaként, míg az egyetlen szerbiai magyar napilapnál, a 65 éves Magyar Szónál ez a támogatás csak költségvetésének 31 százalékát fedezi.

A másik igény az, hogy a Magyar Szót sorolják be a nemzeti intézmények közé, amelyek folyamatosan, pályázat nélkül részesülnek az anyaországi támogatásban.

Ez utóbbi két kérés teljesítésére van remény. Mint Kabók Erika elmondta, Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke vállalta, hogy segít az ügyben.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×