Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Kilenc zágrábi egyetemi tanárt ítéltek el korrupció miatt

Börtönbüntetésre ítélték a zágrábi egyetem kilenc oktatóját, amiért pénzt fogadtak el diákoktól, hogy átengedjék őket a vizsgákon.

Az ügynek összesen 32 vádlottja volt. A horvát média arról ír csütörtökön, hogy a zágrábi megyei bíróság hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetéssel sújtotta nem jogerősen a zágrábi egyetem közlekedésmérnöki karának kilenc tanárát, illetve négy embert, akik közvetítettek közöttük és az egyetemi hallgatók között. A tanárokat öt évre eltiltották az oktatástól, s emellett vissza kell fizetniük a csúszópénzt is. Az ítélet szerint tanárok 200 eurótól 700 euróig kértek a diákoktól egy-egy sikeres vizsgáért.

Emellett 17 vádlott - közvetítők, diákok és szüleik - ellen felfüggesztett ítéleteket hozott a bíróság, némelyiküket pénzbüntetéssel sújtott, két embert pedig fölmentett a vádak alól.

Az elítélt tanárok közül négyen doktori fokozattal rendelkeznek. Egyikük a közlekedésmérnöki kar egykori dékánhelyettese, Drazen Badanjak, akit egyszer már nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítéltek. Õ azzal védekezett, hogy semmi köze a mostani korrupciós ügyhöz, és a botrány "járulékos áldozataként" került a vádlottak padjára.

Az Index horvátországi hírportál azt írja, hogy a közlekedési karon tovább folyik a hatósági fellépés a korrupció ellen: az ügyészség további 33 ember ügyében tett vádemelési indítványt hasonló bűncselekmények elkövetése miatt.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Sokkoló vereséget hozott Trump elhibázott háborús stratégiája - Fordulat vagy igazi katasztrófa vár most a világra?

Történelmi kudarcot szenvedett a Republikánus Párt az időközi választásokon; az gyorsan világossá vált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a Donald Trump (és Benjámin Netanjahu) által megindított iráni háború hatásai miatt az egekbe szöktek a megélhetési költségek az Egyesült Államokban. Erről Trump alelnöke, JD Vance kifejezetten nyílt és kritikus hangnemeben írt, de maga az elnök is elismerte, hogy a konfliktusnak „köze volt” a vereséghez. Választási kudarccal való szembenézés és kiábrándulás ide vagy oda, tény, hogy az iráni háború továbbra is megoldatlan kérdés, ennek a lezárásához egy „bocsi, de meggondoltam magam” nyilvánvalóan nem lesz elég. Nézzük meg, milyen irányba folytatódhat most a konfliktus.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×