Infostart.hu
eur:
364.68
usd:
326.4
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Lehetséges, hogy bíróság elé állítják Malina Hedviget

A szlovák ügyészség fontolgatja, hogy Malina Hedviget bíróság elé állítsa - írja a pozsonyi Pravda. A lap szerint a bizonyítékok a volt diáklány ellen szólnak.

Az egyik legolvasottabb szlovákiai napilap, a Pravda hétfői számában kétoldalas összeállítást szentel az évek óta húzódó Malina Hedvig-ügynek. A lap szerint a hivatalos orvosi szakvélemény alapján arra lehet következtetni, hogy Malina Hedvig nem szenvedett olyan sérüléseket, melyek a nyitrai kórház eredeti jelentésében szerepeltek

Malina Hedvig 2006 augusztusában azt vallotta, hogy két "ismeretlen bőrfejű" megverte az utcán, mert magyarul beszélt. A rendőrség mintegy két hétig nyomozott a tettesek után, aztán váratlanul arra a következtetésre jutott, hogy Malina Hedviget senki sem verte meg, az esetet ő maga találta ki.

A volt diáklány ellen, aki azóta férjhez ment és tavaly gyermeke született, eljárás folyik hamis tanúvallomás miatt. Nemrég megjelent szlovák lapértesülések szerint a nyitrai városi kórház márciusban elhunyt igazgatója, Viktor Zák állítólag nyomást gyakorolt az intézmény orvosaira, hogy Malina Hedvig érdekében tanúskodjanak, s állítsák azt, hogy a lányt megverték.

Ezt a megállapítást az a szakértői jelentés tartalmazza , amelyet most a főügyészség számára a Komensky Egyetem orvosi karának dékánja, Peter Labas dolgozott ki. A gondot az okozza, hogy ezt a jelentést csak maga a dékán hajlandó aláírni, a többi orvos viszont nem, állítólag azért, mert nagy médianyomásnak vannak kitéve.

A Pravda szerint több tény is a volt diáklány ellen szól, például szakemberek szerint a blúza szakadását feltehetően körömvágó olló okozta, és a nemzetiségét gyalázó feliratot valószínűleg maga a diáklány írta.

Malina Hedvig kitart igaza mellett, szerinte a vizsgálat nem az igazság kereséséről szól, hanem azt a célt szolgálja, hogy megvédje a kormányfőt és a belügyminisztert, akik röviddel a történtek után hazugsággal vádolták őt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×