Mint mondta, a havannai vezetés diplomáciai jegyzékben közölte, hogy elfogadja az amerikai fél múlt heti javaslatát, és belegyezik a bevándorlási tárgyalások felújításába. Legutóbb 2003-ban tartottak ilyen megbeszéléseket az Egyesült Államok és Kuba között.
Egy másik jegyzékben pedig arra az amerikai indítványra adtak pozitív választ, hogy kezdjenek tárgyalásokat a két ország közötti postai küldemények közvetlen forgalmáról, amelyet évtizedekkel ezelőtt felfüggesztettek.
Az új amerikai kormányzat szeretne javítani a két ország nagyon fagyos viszonyán: ennek keretében Barack Obama elnök már elrendelte azon korlátozások feloldását, amelyek az Egyesült Államokban élő kubaiak hazalátogatására, illetve Kubába szánt pénzátutalásaikra vonatkoztak. A mostani kubai választ megfigyelők úgy értékelik, hogy az egyfajta elmozdulást jelez a havannai vezetés álláspontjában is.
Az amerikai illetékes egyébként elmondta: a kubaiak jelezték, hogy hajlandóak lennének tárgyalni a kábítószer-ellenes együttműködésről, a terrorizmus elleni fellépésről és a természeti csapásokra való reagálásról is. Ezek olyan területek, amelyeknél a két fél között az elmúlt évtizedekben is volt némi, esetleges együttműködés.
Ónos eső: újabb nagy adag jön, ipari havazás is lesz





