Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Ezrek menekülnek a harcok elől a Pakisztáni Szvat-völgyben

Ezrek menekültek el kedden a pakisztáni Szvat-völgy legnagyobb városából, Mingorából a hadsereg és a tálib harcosok összecsapásainak közeledtétől félve.

Összeomlani látszik a februárban megkötött paktum, amelynek során Iszlámábád több engedményt tett az iszlamistáknak a fegyvernyugvásért cserébe, köztük az iszlám törvénykezés bevezetését a Szvát-völgyben. A tálib harcosok ugyanis a fővárostól alig 130 kilométerre fekvő Mingora öt körzetébe is behatoltak, elfoglaltak több kormányépületet - közölték biztonsági illetékesek.

Szvat főkormányzója felszólította a lakosságot, hogy hagyják el a körzeteket, amelyeket a hadsereg valószínűleg hamarosan ostrom alá vesz. Később azonban közölte, hogy nem lesznek harcok a városban és az emberek otthonaikban maradhatnak, míg a hadsereg bejelentette, hogy ellenőrzése alatt tartja Mingorát. Ez azonban nem állította meg a menekülők áradatát.

Tavaly augusztus óta több százezren hagyták el otthonukat a hadsereg és az iszlamista fegyveresek összecsapásai miatt Pakisztánnak Afganisztánnal határos északnyugati területein. Az egyre erősödő erőszak és a tálibok terjeszkedése aggodalmat keltett az Egyesült Államokban, hogy vajon képes lesz-e az atomfegyverrel rendelkező ország szembeszállni a tálibokkal és az al-Kaida terroristáival. Ez a témája Barack Obama amerikai, Aszif Ali Zardari pakisztáni és Hamid Karzai afgán elnök szerdai washingtoni tárgyalásainak is.

Címlapról ajánljuk
Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris nyerte a Hungaroringen a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Lando Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. Norris mögött a négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a vb-pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes fiatal olasz pilótája állhatott fel. Antonelli így 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×