Infostart.hu
eur:
363.15
usd:
325.68
bux:
143121.43
2026. november 6. péntek Lénárd

Húsvétkor készültek merényletekre

A húsvéti ünnepek alatt hajtott volna végre robbantásokat bevásárlóközpontokban és egy szórakozóhelyen az a tizenkét személy, akit Észak-Angliában tartóztattak le, terrorcselekmények előkészítésének gyanújával.

Húsvétkor tízezrek fordulnak meg a bevásárlóközpontokban, és nagypéntek kivételével a szórakozóhelyeken is nagy a forgalom. A brit terrorelhárítás gyanúja szerint három ilyen helyszínt szemeltek ki a letartóztatottak. A főleg egyetemi hallgatókból álló csoportot, amelynek a tagjai egy kivételével pakisztániak, Manchesterben, Liverpoolban és a szintén észak-angliai Clitheroe-ban vették őrizetbe.

Gordon Brown miniszterelnök felkérte a pakisztáni illetékeseket, hogy erősítsék a belső terrorelhárítást. A pakisztáni biztonsági szervek erre azt válaszolták, hogy nap mint nap tartóztatnak le terroristagyanús személyeket, viszont a nagy-britanniai egyetemekre és főiskolákra jelentkező fiatalok szándékait és hátterét a brit hatóságoknak kellene alaposabban megvizsgálniuk. Ez nem könnyű feladat, mert az utóbbi négy évben 40 ezer pakisztáni érkezett Nagy-Britanniába diákvízummal.

Felmerül a kérdés, ki fizeti egyes diákok 10 ezer fontot kitevő tandíját és a hatezer fontot, amit fel kell mutatniuk tartózkodási költségeik fedezeteként. Az érkezők egy része a szegény törzsi vidékekről származik, így gyanítható, hogy a pénzt számukra az al-Kaida adja. Az őrizetbe vettek közül négyen nem jártak egyetemre, hanem biztonsági őrökként dolgoztak üzletekben, az egyik fiatal pedig egy megszűnt tanintézet diákjának mondja magát.

"Jámbor hívők"

A tizenkét letartóztatás szerdán különböző helyszíneken, így lakásokban, egy internet-kávézóban és a liverpooli egyetemen történt. A nyomozók most alapos házkutatásokat végeznek. Az egyik lakásban fényképfelvételeket találtak két bevásárlóközpontról és a Liverpool belvárosában lévő, Madárkalitka nevű, ezres befogadóképességű szórakozóhelyről.

A rendőrség a gyanúsítottak autóit is elszállította átvizsgálás céljából. A letartóztatottak közül többen egy lepusztult bérházban tartottak fenn lakást. Innen most nagy dobozokban hozott ki robbanószerkezetek készítésére alkalmas vegyi anyagokat a nyomozócsoport.

A szomszédban lakó idős pakisztáni nem tartja valószínűnek, hogy a fiatalok terrorcselekményekre készültek volna, mert - mint mondja - jámbor hívők, és naponta ötször járnak el a közeli mohamedán imaházba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×