Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
323.51
bux:
147238.96
2026. november 5. csütörtök Imre

Tiltakozók foglalták el a miniszterelnök irodáját

Varsóban a nyugdíjreform ellen tiltakozó radikálisok néhány száz fős csoportja elfoglalta a lengyel miniszterelnök parlamenti képviselői irodáját. Az Augusztus 80 nevű szakszervezet szóvivője azt mondta: addig várnak, amíg Donald Tusk nem tárgyal velük.

A Frankfurtban tartózkodó Donald Tusk, aki az akció idején az Európai Központi Bank elnökével folytatott megbeszélést úgy, reagált: a tárgyalásokra való invitálásnak más módjai is vannak.

A lengyel kormánykoalíció múlt héten elfogadott nyugdíjreformjának értelmében mintegy 750 ezer közalkalmazott veszíti el a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetőségét. Az érdekvédelmi szervezetek többsége mindvégig elutasította a törvénymódosítást.

Címlapról ajánljuk
Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

Péterfalvi Attila: kártérítés járhat Lezsák Sándornak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.

Magyarics Tamás a félidős választásokról: eddig tartott a trumpizmus?

Magyarics Tamás külpolitikai szakértő szerint bár Donald Trump Make America Great Again-politikája alapvetően sikeres volt, mégis elpártoltak tőle a latinok és a feketék, véget érhetett a „trumpi koalíció kora” – erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Nagy hullámokat vetett a félidős amerikai választás

Vegyesen alakult a kereskedés csütörtökön az ázsiai tőzsdéken, a technológiai részvényeket komoly eladási hullám sújtotta. Dél-Koreában több mint 5 százalékot zuhant a vezető részvényindex, a Kospi, ami miatt átmenetileg korlátozták a kereskedést, a Samsung és az SK Hynix árfolyama meredeken esett. A befektetők az amerikai chipgyártók csalódást keltő gyorsjelentései után egyre jobban aggódnak a félvezetőipar növekedési kilátásai és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése miatt. A hangulatot viszont javította az olajárak jelentős csökkenése, ami mérsékelheti az inflációs nyomást és kedvezhet a kamatkilátásoknak. Az amerikai félidős választásokon aratott demokrata győzelem szintén átrendezte a piaci várakozásokat, a dollár gyengült, az amerikai állampapírhozamok pedig csökkentek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×