Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Öt év börtön kannabisz birtoklásáért

Visszaminősíttetné a brit miniszterelnök a kannabiszt: a drog korábban a B veszélyességi kategóriába tartozott, egy korábbi belügyminiszteri rendelet azonban a C-be helyezte. Akinél ilyen drogot találnak, akár ötéves börtönbüntetéssel is sújthatnák.

A miniszterelnök már tavaly júliusban jelezte, hogy módosítani akarja a korábbi belügyminiszter rendelkezését, amellyel David Blunkett a B veszélyességi kategóriából a C-be helyezte át a kannabiszt még 2001-ben.

Gordon Brown jelentést kért a drogkérdésekkel foglalkozó tanácsadó testülettől az ügyben, és tagjainak tudomására hozta, hogy szigorítani kívánja a szabályozást.

David Blunkett 2003-ban hatályba lépett rendelkezését már korábban is sokan kritizálták: azt mondták, a lépéssel az akkor még Tony Blair vezette munkáspárti kormány hallgatólagosan engedélyezte néhány "könnyűdrog" használatát.

Ráadásul időközben több kutatás is megerősítette, hogy összefüggés van a kannabisz használata, valamint a mentális problémák kialakulása között.

Kormányzati körökben az a hír járja, hogy Gordon Brown akkor is utasítja belügyminiszterét, Jacqui Smith-t a rendelkezés módosítására, ha a tanácsadó testület nem támogatja teljes mértékben az elképzelését, vagyis a kannabisz valószínűleg így is, úgy is B-kategóriás drog lesz.

Nem ez az első alkalom, hogy a kábítószert vissza akarták minősíteni, a tanácsadó testület azonban 2006-ban visszautasította Charles Clarke, az akkori belügyminiszter utasítását.

A tanács most valószínűleg másként dönt majd, mivel ezúttal figyelembe veszi a közvélemény álláspontját. Márpedig a britek között egyre többen vannak, akiket aggasztanak a kannabisz használatának veszélyei.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×