Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
325.6
bux:
145475.71
2026. november 2. hétfő Achilles

Demokrata többség a szenátusban is

Az Egyesült Államokban a szenátusban is többséget szereztek a demokraták a keddi félidős kongresszusi választás nem hivatalos végeredménye alapján - közölte az NBC televízió.

A médium tájékoztatása szerint a Demokrata Pártnak 51, a Republikánus Pártnak pedig 49 mandátuma lesz a szenátusban. A demokratáknak 6 szenátori mandátumot kellett megszerezniük a győzelemhez a republikánusoktól.

Az előzetes eredmények alapján a demokratáknak 1994 óta először lesz többségük az amerikai kongresszus alsó- és felsőházában is.

A képviselőház élére először került nő a demokrata Nancy Pelosi személyében.

A politikus első nyilatkozatában úgy fogalmazott: Washington nem folytathatja katasztrofális iraki politikáját.

Hangsúlyozta: a demokraták változást akarnak, de együttműködést keresnek az elnökkel és a republikánusokkal.

A szavazatok végleges összeszámlálása egy hétig tart, a győztest november 27-én hirdetik ki.

A választások után lemondott tisztségéről a védelmi miniszter. Donald Rumsfeld távozását az amerikai elnök jelentette be.

Címlapról ajánljuk
Új piacfelügyeleti eszközt indít a befektetők védelmére a Magyar Nemzeti Bank

Új piacfelügyeleti eszközt indít a befektetők védelmére a Magyar Nemzeti Bank

A Magyar Nemzeti Bank megújította honlapjának piacfelügyeleti és tőkepiaci, az engedély nélküli szolgáltatók kockázataira is felhívó aloldalát. A hasznos információk mellett itt lehet online bejelenteni a gyanús, jogosulatlan piaci szereplőket is. A pénzügyi felügyelet ezekre már vizsgálatai során itt figyelmeztet, megtiltja tevékenységük folytatását, feljelentést tesz, majd szükség esetén weblapjaikat blokkoltatja és zárolással biztonságba helyezi a még meglévő ügyfélpénzeket – közölte az MNB.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×