Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
314.5
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

"A szlovák kormánykoalíció egyik tagja sem szélsőséges"

Elítéli a szélsőséges nemzetellenes megnyilvánulásokat a magyar és a szlovák külügyminiszter. Göncz Kinga és Ján Kubis a Magyar Televízió Az Este című műsorában kölcsönösen határozottabb fellépést sürgetett a másik ország kormányától.

A magyar külügyi tárca vezetője hangsúlyozta: a budapesti kabinet elhatárolódott a magyarországi labdarúgó szurkolók szlovákellenes megnyilvánulásaitól.

Göncz Kinga azt mondta: a két ország közötti problémák azzal kezdődtek, hogy a pozsonyi koalíció tagja, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője magyarellenes kijelentéseket tett.

A szlovák külügyminiszter kijelentette: "a jelenlegi szlovák kormánykoalíció demokratikus választás eredményeként alakult, és egyik tagja sem szélsőséges".

Ján Kubis hangsúlyozta: vizsgálják a magyarok elleni bűncselekményeket, és már több gyanúsítottat letartóztattak. Hozzátette: nem tud arról, hogy Budapest elhatárolódott volna a magyarországi szlovákellenes kijelentésektől.

A szlovák külügyminiszter szerint nem segít a helyzeten, ha Magyarországon a televízióban zászlóégetést és magyarok bántalmazását mutatják.

A magyar és a szlovák külügyminiszter a közeljövőben a visegrádi országok külügyi vezetőinek megbeszélésén és az uniós külügyminiszterek ülésén is találkozik.

Még nem engedték el a szurkolókat

Vizsgálati fogságban marad az a két szlovák szurkoló, aki szombaton a besztercebányai stadionban egy magyarellenes feliratú transzparenst tartott - közölte a járási bíróság szóvivője.

Harmadik társuk ellen is folytatódik az eljárás, de ő szabadlábon védekezhet. Korábban népellenes uszítás miatt emelt vádat a besztercebányai ügyészség a 3 kassai fiatal ellen. Ha a bíróság elítéli a szurkolókat, akár három évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatók.

Az európai szocialisták is megdöbbentek

Az Európai Szocialisták Pártjának elnökét megdöbbentették a szlovákiai incidensek - tartalmazza a tömörülés MSZP-hez eljuttatott közleménye.

Poul Nyrup Rasmussen szerint összefüggés van a fokozódó szélsőségesség és az idegenellenes, romaellenes Szlovák Nemzeti Párt szlovák kormányban való részvétele között.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Korrigált a forint az erősödés után

Korrigált a forint az erősödés után

A forint hétfő délutánra korrigált a délelőtti erősödés után: az euró 365 forint környékén jár, miután korábban 364 alá is benézett, míg a dollár a 315 forintos szinthez közelít a korábbi 314 alatti jegyzések után. A nemzetközi devizapiacon a dollárt Kevin Warsh Fed-elnök pénteki szigorú üzenete támogatja, amely nyomán jelentősen emelkedtek a szeptemberi kamatemeléssel kapcsolatos várakozások, miközben a befektetők már a közelgő amerikai munkaerőpiaci és inflációs adatokra figyelnek. A dollárnak az Öböl-térségben kiújuló geopolitikai feszültségek és az emelkedő olajárak is támaszt adnak. Közben Németországban április óta nem látott szintre gyorsult az infláció augusztusban, Japánban pedig a várakozásokkal ellentétben enyhén nőtt az ipari termelés júliusban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×