Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Özönlenek a bevándorlók Nagy-Britanniába

Az Európai Unió bővítése óta összesen 440 ezer kelet-közép-európai vendégmunkás talált magának állást Nagy-Britanniába, közöttük majdnem 265 ezer lengyel és mintegy 13 ezer magyar. Elfér-e a sok jövevény a szigetországban - kérdik egyesek. A magyar munkakeresőket egyelőre szívesen fogadják.

A Sunday Times nagy terjedelemben foglalkozott a kérdéssel, annál is inkább, mert Nagy-Britannia lakossága a napokban érte el az új csúcsot, a hatvanmilliót. De még bőven van hely a szigetországban, a népsűrűség Hollandiában és Belgiumban sokkal nagyobb, és Németországban is majdnem akkora, mint a briteknél.

Legtöbben lengyelek keresnek munkát a szigetországban, de az országuk nagyságához viszonyítva sokan érkeznek Litvániából, Szlovákiából Lettországból és a Cseh Köztársaságból is. Csak ezek után következnek a magyarok - mondta el az InfoRádió londoni tudósítója.

Nem sok, de több, mint otthon

A lap riportere egy festői kisvárosba, Leominsterbe látogatott el, amelynek a környékén jelentős gyümölcstermelés folyik, gyárak is vannak, tehát kell a sok munkáskéz. Leominstert az utóbbi hónapokban ellepték a cseh, a magyar és a litván vendégmunkások.
"Azért jöttem Angliába, mert itt többet keresek" - mondta a riporternek a harminc éves Fekete Barnabás, aki Kiskunfélegyházáról érkezett.

Majd így folytatta: "a magyar ételek nagyon hiányoznak, de meg vagyok elégedve, és legalább néhány évig itt akarok maradni."

A néhány évből sok esetben végleges letelepedés lesz, különösen a lengyeleknél, akik családostól jönnek Angliába, és számukra az angol éghajlat és az angol konyha nem annyira riasztó.

Fekete Barnabás esete azért figyelemreméltó, mert érdektelen gyári munkát végez, kávészűrőket présel. A keresete angol viszonylatban kevés: havi ezer font.

Jóllehet, ez havi négyszázezer forintnak felel meg, de Angliában a megélhetési költségek is magasabbak, különösen Londonban.

A Kolozsvárról jött román Paul Chira elhozta a feleségét és a kisfiát is. Románia még nem tagja az Európai Uniónak, de ők már itt vannak. Hogyan? Leszálltak az Eurostar vonatról, a vizsgálatnál meglengették a bordó útlevelüket, ami külsőre ugyanolyan, mint az angol, és mivel bajlódtak egy gyerekkel, csak intettek nekik, hogy menjenek.

Chira azóta legalizálta a tartózkodását. Építkezésen dolgozik, látástól vakulásig. Megkeresi a havi kétezret is, de Londonban, családdal ebből nyolcszázat fizet ki a lakásra. Nagy nehezen kétszáz fontot tud megtakarítani havonta. Annyit, ami Romániában az összkeresete lenne.

Az érkező fiatal munkavállalókkal Anglia kereső népessége gyorsabban növekedik, mint versenytársaié. Adóznak, egészségügyi hozzájárulást fizetnek. Kiegyensúlyozottabbá teszik az egyre fejlődő brit gazdaságot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Fontos feladatot kap egy magyar szakember a téli olimpián

Bár a 2026-os téli olimpián nem lesz ott sem a férfi, sem a női magyar jégkorong-válogatott, jelentős sportdiplomáciai sikert ért el ismét a hazai szövetség elnöke. Kolbenheyer Zsuzsanna az InfoRádióban elmondta, hogy az edzőképzés fejlesztését a megnövekedett gyereklétszám miatt kiemelt jelentőségűnek tartja a szakágban.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridán a világ szeme: fontos találkozóra készül holnap Trump és Zelenszkij - Híreink az ukrajnai háborúról szombaton

Floridában találkozhat holnap Volodimir Zelenszkij ukrán államfő és Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint délután 3 órakor, amelynek fő témája az lesz, melyik fél milyen területeket ellenőrizzen. Eközben masszív orosz drón-és rakétatámadás érte Kijevet szombat hajnalban, aminek hatására Kijev egy részén vészhelyzeti áramszünetet rendeltek el, lakóházak százai maradtak fűtés nélkül és Lengyelországban ideiglenesen két repülőteret is le kellett zárni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×