Infostart.hu
eur:
363.83
usd:
317.05
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Orbán Viktor egy másik Magyarországról

Kevesebb politikát, több kikapcsolódási lehetőséget ígérnek a kedd este kezdődő 17. Bálványosi Nyári Szabadegyetem szervezői. A tervek szerint a tusnádfürdői táborba érkezik a Fidesz, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

"Így is lehet - Egy másik Románia, egy másik Magyarország" - ez a mottója az idei tábornak, amelynek első napján Románia és Magyarország Európai Unión belüli viszonyát elemzik a román, valamint erdélyi és magyarországi magyar politikusok. A rendszerváltozás romániai és magyarországi éveit egyetemi tanárok veszik górcső alá.

A tábor második napja főként a gazdaságé, a meghívottak az állam és a vállalkozói szféra viszonyáról cserélnek eszmét. Külön beszélgetés keretében szó lesz a csángók helyzetéről is.

Pluralizmus, összefogás, autonómia címmel a romániai magyar politikai paletta legkülönbözőbb pólusain álló közéleti szereplők ütköztetik nézeteiket: Nagy Zsolt, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, Puskás Bálint RMDSZ-es szenátor, Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke, Tulit Attila, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke és Toró T. Tibor képviselő.

A témáról kezdett párbeszéd péntek délelőtt folyatódik az RMDSZ elnöke, Markó Béla és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Tőkés László között. A határon túli magyarság szervezeteinek képviselői délután a regionalizmus és az önkormányzatiság kérdéseiről beszélgetnek majd.

A Kárpát-medence minden tájáról

A tusványosi "mini-Máért" meghívottai lesznek Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke, Egeresi Sándor, a vajdasági tartományi parlament alelnöke, Kern Imre, a Vajdasági Magyar Szövetség ügyvezető alelnöke, Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke és Markó Béla.

Ugyancsak pénteken Egyetem és nemzetpolitika címmel román és magyar egyetemi oktatók, intézményi vezetők részvételével rendeznek vitát.

Mint minden esztendőben, a tábor legfontosabb mozzanata szombat délelőtt lesz, amikor Orbán Viktor tart előadást, Egy másik Magyarország címmel.

Kulturális programok

Az idén sem hiányzik a tábor programjából a színház, a film és az irodalom. Ez utóbbi fénypontja minden bizonnyal Faludy György és Kányádi Sándor költők találkozása lesz.

A közönség több koncertet is élvezhet, esténként mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő muzsikát. Fellép a moldovai Zdob Si Zdub, a csíkszeredai Tündérground, Demjén Ferenc, a Karthágó és a Heaven Street Seven.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament, most hétfőn és kedden, a jövő héten pedig hétfőn tart plenáris ülést az Országgyűlés. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés nyílt, kétharmados szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×