Infostart.hu
eur:
362.78
usd:
316.06
bux:
153669.69
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Oroszországban rejtőzködhet Mladic

Oroszországban rejtőzködik a Hága által körözött szerb tárbonok - állítják belgrádi források Ratko Mladic hollétéről. A szerb állambiztonsági szolgálat főnöke rövid idő alatt kétszer is Oroszországba utazott, majd Belgrádban fogadott orosz tábornokokat.

Egy független belgrádi napilap számolt be arról, hogy Mladic Oroszországban van, ezért nem találják sem Szerbiában, sem Boszniában.

A belgrádi rádió is megemlítette ezt a lehetőséget, és elmondta, hogy a szerb állambiztonsági szolgálatok főnöke decemberben és január elején kétszer járt Oroszországban. Nemrég pedig orosz tábornokokat fogadott Belgrádban.

Értesülések szerint arról tárgyaltak, hogy a Szentpéterváron tartózkodó tábornokot hogyan adják ki: közvetlenül Hágának, vagy titokban szállítsák vissza Szerbiába, és innen adják ki.

A szerb nyilvánosság egyre idegesebb a háborús bűnösök rejtegetése miatt. Brüsszel ugyanis két napja közölte, hogy emiatt megszakadhatnak az ország európai uniós csatlakozási tárgyalásai.

A belgrádi emberi jogi központ igazgatója eközben arra hívta fel a figyelmet: Oroszország nem adja ki azt a magas rangú szerb rendőrtisztet, aki megszervezte, hogy csaknem 1000 koszovói albán holttestét Szerbiába szállítsák, és tömegsírba temessék. Szerinte a nagyhatalmak védelmezik besúgóikat és titkos munkatársaikat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×