Infostart.hu
eur:
365.37
usd:
316.43
bux:
0
2026. szeptember 16. szerda Edit

Az Európai Parlament tovább tárgyal a költségvetésről

Az Európai Parlament (EP) jelen formájában nem fogadja el az unió következő hétéves költségvetését - mondta el az InfoRádiónak az EP költségvetési ellenőrzési bizottságának szocialista elnöke.

Fazakas Szabolcs kiemelte, hogy olyan büdzsére van szükség, amely jobban figyelembe veszi az unió érdekeit. Emlékeztetett arra is, hogy a parlament nem rendelkezik saját forrásokkal.

Az EP szerdán megszavazta azt az állásfoglalást, amely szerint a képviselőtestület még további tárgyalásokat lát szükségesnek a 2007 és 2013 közötti büdzséről.

A parlament szerint az EU-tagországok állam- és kormányfői által decemberben elfogadott költségvetés nem garantálja, hogy az EU fokozni tudja kohézióját, szolidaritását, biztonságát, jólétét és versenyképességét a jövőben.

Előzőleg Wolfgang Schüssel osztrák kancellár arról tájékoztatta a képviselőket, hogy a soros elnökséget adó Ausztria összesen még 1-4 milliárd eurós növelésre lát lehetőséget a hét év alatt 862,3 milliárd euró kiadással számoló kormányfői tervhez képest.

A költségvetés akkor léphet életbe, ha arról a tagországokat képviselő tanács az EP-vel és az Európai Bizottsággal is megegyezett.

Az EP eredeti saját költségvetési terve százmilliárd eurós nagyságrendben tér el a tagországok elképzeléseitől.

A parlamentnek az állásfoglalás szerint "eltökélt szándéka, hogy kitart tárgyalási mandátuma mennyiségi, strukturális és minőségi elemei mellett".

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Grád Ottó: segítség a dízeltámogatás, és nem veszélyezteti az ellátás biztonságát

Grád Ottó: segítség a dízeltámogatás, és nem veszélyezteti az ellátás biztonságát

Segítséget jelenthet a dízelautósoknak a havi ötezer forintos támogatás, miközben nem veszélyezteti az üzemanyag-ellátás biztonságát – mondta az InfoRádióban a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, aki szerint a gázolaj magas árát elsősorban a nemzetközi beszerzési nehézségek magyarázzák. Grád Ottó a drágulás okairól és a támogatás várható hatásáról is beszélt.

Bendarzsevszkij Anton az Arénában az orosz választás előtt: a kormánypárt nem megverhető, egy békepárti formációt le is szedtek

Oroszországban parlamenti választást tartanak a hétvégén. Tíz párt indul el rajta, de egyik sem háborúellenes, és nem kérdés, hogy a kormányzó Egységes Oroszország győz – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, a posztszovjet térség szakértője, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, ugyanakkor érdemes figyelni arra, hogy Vlagyimir Putyin pártjának támogatottsága választásról választásra csökken, mert a kampányban mindenről szó van, csak arról nem, ami az oroszokat leginkább foglalkoztatja.
inforadio
ARÉNA
2026.09.16. szerda, 18:00
Kovács Levente
az Óbudai Egyetem rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke
Jön az év egyik legfontosabb napja a piacokon!

Jön az év egyik legfontosabb napja a piacokon!

Az iráni háború nyomán egyre súlyosbodó energiapiaci válság hatására 2007 júliusa óta nem látott szintre szökött a 10 éves amerikai államkötvény hozama, a feszültséget pedig tovább fokozza, hogy újabb kulcsfontosságú olajkereskedelmi útvonal zárult el. Mindeközben az elmúlt napokban a mesterséges intelligencia körül kialakult aggodalmak is alaposan felforgatták a piacokat. Ebben a rendkívül feszült környezetben következik az év egyik legfontosabb napja a piacokon: ma este érkezik a Federal Reserve kamatdöntése, a várakozások szerint pedig a jegybank 25 bázisponttal emelheti az irányadó kamatot. Amennyiben beigazolódnak a várakozások, úgy ez lehet az első kamatemelés az Egyesült Államokban 2023 júliusa óta. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×