Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Rómában az iráni nagykövetség előtt gyújtottak hanuka-gyertyát

A római zsidó közösség tagjai az iráni nagykövetség épülete előtt gyújtottak gyertyát a hanuka alkalmából.

A közösség így tiltakozott az iráni elnöknek a holokausztot tagadó korábbi kijelentése miatt.

A hanukát, a fény ünnepét annak emlékére tartják, hogy az időszámítás előtt 165-ben a hagyományokhoz hű zsidók, az úgynevezett makkabeusok visszafoglalták a görögöktől és újjáavatták a jeruzsálemi szentélyt.

Szerettek volna újból fényt gyújtani, de csak egy napra elegendő olajat találtak; ez azonban nyolc napon át kitartott.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×