Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
310.86
bux:
133168.5
2026. április 28. kedd Valéria
Fotó: Főtaxi
Nyitókép: Kondella Misi Photography/Főtaxi

Mától kétszer meggondolja, hogy így utazik, többe kerül majd

Mától emelkednek a fővárosi taxik árai. Bő fél éven belül 50 százalékkal .

Mától, azaz hétfőtől 10 százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák – erről még január végén döntött a fővárosi közgyűlés. Ez azt jelenti, hogy március 6-tól

  • az alapdíj 1000-ről 1100 forintra,
  • a kilométerdíj 400-ról 440 forintra,
  • a percdíj pedig 100-ról 110 forintra emelkedik.

A díjemelést a városháza azzal indokolta, hogy a taxisoknak érezhető költségemelkedéssel járt a üzemanyagok ársapkájának decemberi eltörlése - emlékeztet a vg.hu de az áremelésről mi is írtunk.

Metál Zoltán Országos Taxis Szövetség elnök arról beszélt az InfoRádióban, hogy kérték a fővárosi testületet, gondolják át a dolgok, mert annak semmi logikája, hogy egy januári közgyűlésen – március 6-i bevezetéssel – 10 százalékot emelnek, majd rá két hónapra megint.

Tavaly május 9-étől lépett hatályba az első emelés, akkor az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nőtt, ami most tehát 1100, 440 és 110 forintra ugrik fel. Vagyis 10 hónapon belül összesen az alapdíj már 57, a kilométerdíj 47, a percdíj pedig szintén 47 százalékkal drágult.

A mostani drágítás azért is fura mert 2022 tavaszán a főváros azzal indokolta a 35 százalékos emelést – miközben a saját kimutatásaik szerint csak 20 százalékkal nőttek a vállalkozások költségei –, hogy "előre beárazták a benzinárstop kivezetését".

A mostani 10 százalékos emelésről a Világgazdaságnak nyilatkozó taxisok korábban egyértelműen azt mondták, hogy az semmire nem elég, és nem ezt kérték.

Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A külső erők újra húzni kezdték a forintot

A vezető devizák árfolyamánál ingadozással indult a hét, miután az iráni-amerikai békemegállapodás kilátásai bizonytalanná váltak. A befektetők figyelme a héten több jegybanki kamatdöntő ülésre irányul. A piacok elsősorban azt várják, hogyan értékelik a döntéshozók a közel-keleti háború gazdasági hatásait, így délelőtt végül erősödni tudott az euró és a forint is az újabb tűzszüneti hírére. A forint szempontjából a legérdekesebb mozgatóerőt Magyar Péter leendő miniszterelnök bejelentései jelentik, legyen szó akár a gazdaságpolitika irányáról, akár a kormány összetételéről. A nap folyamán minimális mozgás volt az árfolyamokban, estére 364 környékére érkezett meg a forint az euróval szemben, a dollár-forint 311 körül járt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×