Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.05
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre
室外天然气连接管道法兰
Nyitókép: BIN WANG/Getty Images

Kétezer milliárdos terhet róhat a költségvetésre a kedvezőbb rezsi az idén

A lakossági energiaár-csökkentés védelme az idén várhatóan a költségvetés 5-7 százalékát teszi ki. A jövő sem biztatóbb.

A „rezsicsökkentett” közműdíjak, illetve a közműtermékek idén várható piaci árának különbsége az előrelátható lakossági forgalommal felszorozva az állami költségvetés mérlegfőösszegének 5-7 százalékára rúghat – közölte a Népszava kérdésére az Erste olaj- és gázipari elemzője, aki a konkrét összeget 2022-re durván kétezer milliárd forintra tette.

A több ezermilliárd forintos kiadási becslés az összes, hatósági díjas lakossági közműre vonatkozik – tette hozzá Pletser Tamás. Az összeg az – érintett hazai termelőket, szállítókat, nagykereskedőket és szolgáltatókat is magukba foglaló – hazai közműrendszernek a hatóságilag alacsonyan tartott eladási tarifák, illetve a jóval magasabb piaci árak különbsége miatt elszenvedett vesztesége. Bár ez első körben az érintett társasági mérlegeket rontja, ilyen helyzetben az állami tőkepótlás – legalábbis a köztulajdonú cégek esetében – előbb-utóbb elkerülhetetlen – olvasható.

Az elemző tapasztalatai szerint az energiatarifákat a költségvetésből támogató államok azok után, hogy a piaci árak elszabadulása tarthatatlan rést üt a költségvetésen, előbb-utóbb visszatáncoltak a piaci árak irányába. A magyar kormány e tárgyú, várható lépéseit ugyanakkor nem kívánta megjósolni.

Plester Tamás mások mellett arról is beszélt, hogy a kontinens – alapvetően az előrejelzéseknél enyhébb időjárásnak, valamint a decemberi lng-beszerzéseknek köszönhetően – a előreláthatólag „túléli” a telet. Igaz, a következő szezonra is meg kell kezdeni a felkészülést. E tekintetben – legalábbis tőkepiaci befektetői szempontból – derűlátó.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×