Infostart.hu
eur:
385.68
usd:
331.24
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Mehmet Mus török kereskedelmi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2021. június 18-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Szijjártó Péter: a gazdasági kapacitások újraelosztása zajlik

A magyar gazdaság teljesítménye másfél év alatt elérte a járvány előtti szintet, ehhez a magyar kormánynak szövetségeseket kellett keresnie - mondta a tárcavezető.

Magyarországnak a 2008-as gazdasági világválság után öt évre volt szüksége a növekedési pálya ismételt eléréséhez, ezzel szemben most másfél évvel a koronavírus megjelenését követően sikerült elérni a járvány előtti szintet - közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közleménye szerint.

A tárcavezető a Business Services Hungary 2021 konferencián kijelentette, ahhoz, hogy a gazdasági teljesítmény már idén nyárra elérhesse a pandémia előtti szintet, a kormánynak szövetségeseket kellett keresnie, akik a nehéz időszakban is készek voltak kapacitásbővítéseket végrehajtani.

A 2008-2009-es recesszió során az akkori kormány a segélyezésre és hitelfelvételekre helyezte a hangsúlyt. A mostani vezetés a múlt hibáiból tanulva az egészség megóvása mellett a munkahelyek megvédésére összepontosított. Akkor öt, ezúttal viszont csak másfél évre volt szükség a gazdasági növekedési pálya ismételt eléréséhez - emelte ki.

Ennek kapcsán leszögezte, hogy jelenleg a gazdasági kapacitások újraelosztása zajlik, és akik képesek voltak fejlesztésekre, azok az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozhatnak.

Szijjártó Péter szerint a nemzetgazdaság erejét tükrözi, hogy az utóbbi két évben Magyarországon foglalkoztatási, beruházási és negyedéves gazdasági növekedési csúcsok dőltek. Az idei második negyedévben rekordmagas, 18 százalékos, a harmadik negyedévben pedig 6 százaléknál nagyobb gazdasági növekedést sikerült elérni. Utóbbi a valaha regisztrált második legmagasabb érték.

Az elmúlt húsz évben Magyarország az üzleti szolgáltatószektor regionális központjává vált,

s az ágazat egyre fontosabb szerepet játszik hazánk gazdaságában, jelentősen hozzájárulva annak dimenzióváltásához.

Friss adatok szerint 156 üzleti szolgáltatóközpont működik ma Magyarországon, amelyek több mint 70 ezer embernek adnak munkát. Ez 50 százalékos növekedést jelent öt éven belül. A szektornak fontos szerepe van a helyi fiatalok megtartásában, illetve a külföldön élők hazacsábításában is.

A miniszter az ágazat földrajzi diverzifikációját méltatta, rámutatva, hogy Budapesten kívül is sokan dolgoznak a szektorban. Például Debrecenben 4500-an, Székesfehérváron 3600-an, Szegeden és Miskolon 1400-an, Pécsen pedig 1250-en. A magyarországi üzleti szolgáltatóközpontok 40 százaléka globálisan nyújt szolgáltatásokat.

Egyes magyar külképviseletek ezen vállalatokkal közösen ismét eseménysorozatot rendeznek

a külföldön élő magyar szakemberek hazacsábításának céljával.

Hozzátette: a kormány készen áll további 4 százalékkal csökkenteni a munkáltatókat terhelő adókat.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a magyar befektetésösztönzési rendszernek fontos szerepe van az üzleti szolgáltatószektor gyors fejlődésében. Elmondta, hogy ennek nyomán 2019-ben minden korábbinál több (14) beruházásról született döntés, amelyek 2500 új munkahely létrejöttét eredményezték. A lendület tavaly is fennmaradt, akkor kilenc fejlesztésről határoztak, így támogatva 2000 új munkahely létrehozását. És szerinte a jövőbeli kilátások is kedvezők, mivel jelenleg is öt projekt előkészítése zajlik.

A konferenciát a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) szervezte.

A rendezvényen az idei "Center of Excellence" díjat a Diageo Üzletviteli Szolgáltatások Zrt. ügyvezető igazgatójának, Pais Mónikának adták át. A "Best in Educational Cooperation" díjat Fremda Balázs, a Morgan Stanley HR-vezetője kapta. A "Manager of the Year" díjat pedig Alex Laffan, a Tesco Business Services igazgatója vehette át.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×