Infostart.hu
eur:
386.28
usd:
331.71
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió külügyminisztereinek nem hivatalos találkozóján a szlovéniai Brdo pri Kranjuban 2021. szeptember 2-án.
Nyitókép: MTI/AP/Darko Bandic

Az év egyik legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben

Több száz új munkahely jön létre, Szijjártó Péter szerint ez a magyar-kínai gazdasági együttműködés sikertörténetnek újabb fejezete.

Az idei év egyik legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, aminek keretében a SEMCORP vállalat lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó szeparátor fólia gyártóüzemet létesít 2022 végéig. A több mint 65 milliárd forintos projekthez az állam 13 milliárd forintos támogatást biztosít, ezáltal 440 új munkahely jön létre a városban - jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter kínai vállalat által indított nagyberuházás első ütemének alapkőletételén.

A külgazdasági és külügyminiszter beszédében hangsúlyozta, hogy az új világgazdasági korszak több meghatározó, forradalmian modernizálódó ágazatában is mára "Keletről fújják a passzátszelet", így van ez az elektromos autóiparban is. Minderre példaként hozta fel, hogy míg 2007-ben a globális beruházások 81 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak 17 százalékát keletiből, 2017-2018-ra ez az arány nagyjából kiegyenlítődött, a tavalyi "fekete évben" pedig teljesen megfordult: a Kelet részesedése 70 százalékosra nőtt, a Nyugaté 29 százalékosra csökkent.

Hozzátette, Kína a világ gazdasági teljesítményének 2000-ben mindössze a 4 százalékát adta, míg ma a 18 százalékát, és tavaly már a távol-keleti ország volt az Egyesült Államok és az Európai Unió első számú kereskedelmi partnere is.

A tárcavezető emellett rámutatott, hogy a nyugati világ technológiai fölénye jelentősen mérséklődött, s aláhúzta, hogy például az elektromos autóipar legnagyobb akkumulátorgyártói mind keleti cégek. Márpedig szerinte ezen vállalatok beruházási döntéseitől is függ, hogy az EU mely tagállamai lesznek sikeresek a következő években.

Szijjártó Péter közölte, hogy a SEMCORP első külföldi gyártóegységének számító, 97 ezer négyzetméteres üzem létrehozása

a "magyar-kínai gazdasági együttműködés sikertörténetnek újabb fejezetét" jelenti.

A munkálatok nyáron már megkezdődtek, a létesítmény a tervek szerint 2023 első negyedévében kezdi meg működését, s ennek köszönhetően a területén piacvezető cég kapacitása 12 százalékkal növekszik. Magyarországon 400 millió négyzetméter szeparátor fóliót fognak gyártani évente.

Végezetül a miniszter kiemelte, hogy a Keleti Nyitás megindítása igazi gazdasági sikertörténetnek számít, és ezt mára a bírálóknak is el kell ismerniük. Az elmúlt tizenegy évben 28 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom Magyarország és a tőle keletre fekvő államok között. Az országban 2019-ben Dél-Korea, 2020-ban Kína volt a legnagyobb beruházó. Magyarország kereskedelmi forgalma Kínával az idei első félévben 24 százalékkal emelkedett, a magyar kivitel volumene pedig 51 százalékkal.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×