Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Idén nem drágult úgy a Balaton, mint tavaly

Emellett megkerülhetetlenné vált a SZÉP-kártya, a szállodákban a bevételek 40 százaléka innen származik.

Elérte a járvány előtti szintet a balatoni szállodák bruttó szállásdíjbevétele júliusban, noha az idén már nem volt a tavalyihoz hasonló brutális, 30 százalék körüli drágulás, mindössze hét százalékkal nőttek az átlagárak. Elvétve fordulhattak csak elő ettől lényegesen eltérő drágulások a régióban, a piac mostanra kisimult – összegezte a VG-nek a KSH csütörtöki gyorsjelentése alapján a szállodai szektor mutatószámait Baldauf Csaba, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Meghatározó jelentőségűvé, rendkívül fontos bevételi forrássá vált időközben a SZÉP-kártya a szállodaiparban, júliusban a szállodai bevételek 40 százaléka ebből származott. A SZÉP-kártyás költések összege idén júliusban 15,5 százalékkal haladta meg a tavalyit, és 58 százalékkal a két évvel korábbi szintet.

A szállodai vendégéjszakák száma országosan 12 százalékkal nőtt júliusban az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Érdekesség, hogy Budapesten a belföldi vendégéj-növekedés 81 százalék volt tavalyhoz képest júliusban, így már csaknem elérte a belföldi vendégforgalom a pandémia előtti szintet, de a korábbi teljes forgalom több mint 90 százalékát adó külföldi turizmus nagymértékű visszaesését nem tudta pótolni.

A külföldi szállodai vendégéjszakák 70 százalékos kiesése és a novembertől elrendelt korlátozások miatt azonban az erős belföldi turizmus ellenére is mínuszban maradtak az időarányos bevételi mutatók az idén – hangsúlyozta a szállodaszövetségi elnök.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×