Infostart.hu
eur:
363.55
usd:
314.34
bux:
150552.7
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Nyitókép: Pixabay

Budapest belvárosában még mindig szinte áll az éttermi élet

Júniusban a vendéglátóhelyek forgalma már megközelítette a válság előtti, 2019. júniusi szintet, és a várakozások szerint júliusban és augusztusban is kiemelkedő forgalomra lehet számítani.

A kedvező adatok főleg a nyaralóhelyeknek köszönhetők, a fővárosban azonban a belvárosi éttermek zöme most is zárva van, mivel itt a turizmus még nem állt helyre - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.

A KSH kimutatása szerint a vendéglátóhelyek júniusi árbevétele csaknem 130 milliárd forint volt, míg 2019 júniusában 133 milliárd forintot tett ki. Az előzetes pénztárforgalmi adatok szerint június 24. és július 23. között a vendéglátás árbevétele már 10,3 százalékkal meghaladta a két évvel ezelőttit.

A piaci szereplők ugyanakkor még mindig borúlátók, főleg a járvány várható negyedik hulláma miatt - mondta a lapnak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének (MVI) elnöke. Az elnök szerint a vendéglátók legnagyobb része továbbra is a létfenntartásért küzd, elfogytak a tartalékaik, és attól tartanak, hogy egy esetleges újabb teljes lezárást már nem tudnának túlélni. A szektor helyzetét a munkaerőhiány és az alapanyagok drágulása is nehezíti - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×