Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Új elnököt választott a Magyar Mérnöki Kamara

Wagner Ernőt választotta elnöknek a Magyar Mérnöki Kamara tisztújító küldöttgyűlése.

Wagner Ernő okleveles építőmérnök 2017 óta a Somogy Megyei Mérnöki Kamarát vezette, tevékenységéért számos díjat vehetett már át. Elnökként a legfontosabb feladatának a csaknem kész, módosított alapszabály elfogadását tekinti - írták.

Az új vezető elődje négy év után távozott a kamara éléről. Nagy Gyula a közlemény szerint úgy értékeli, vezetése alatt sikerült szolgáltató jellegű kamarát létrehozni, megőrizve a stabilitását, és növelte a saját vállalkozási bevételek arányát.

A közlemény szerint a küldöttgyűlés résztvevőit a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára köszöntötte. Füleky Zsolt méltatta, hogy a kamara munkája a nehéz körülmények között sem lassult.

A küldöttgyűlés az elnök mellett alelnököket, elnökségi tagokat, új felügyelőbizottságot, etikai-fegyelmi bizottságot is választott. Elfogadták továbbá a 2020-as beszámolókat, a 2021-es költségvetés módosítását, és a 2022. évi költségvetés módosítását is - ismerteti a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×