Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos sajtótájékoztatót tart a Magyar Falu Program eredményeiről Budapesten 2019. október 25-én.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Bővülnek a falusi fejlesztések

Az együttes keretösszeg 7,5 milliárd forint.

A kormány négy újabb pályázatot ír ki kisléptékű falusi fejlesztések támogatására; egyebek mellett járdaépítésre, orvosi eszközök beszerzésére, kommunális eszközökre, valamint tanyai és falugondnoki buszok beszerzésére lehet majd pályázni - jelentette be Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Vas megyei Csényén, ahol hét új falugondnoki járművet adott át a környező települések polgármestereinek és falugondnokainak.

Elmondta, a négy pályázat együttes keretösszege 7,5 milliárd forint, a kiírás részletei hétfőtől megtalálhatóak lesznek a kormány.hu portálon, a feltételek hasonlóak a korábbi évekhez.

Hozzátette: a pályázatokat május 12-e és június 11-e között lehet benyújtani, az elbírálásra hatvan nap áll rendelkezésre, de az eddigi tapasztalatok szerint 40-45 nap alatt várható az eredmény kihirdetése.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×