Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pixabay.com

Nem tett be a harmadik hullám a lakáspiacnak

A GKI felmérése szerint egyre jobbak a kilátások.

Az ingatlanokkal foglalkozó fővárosi vállalkozásoknak a következő 12 hónapra vonatkozó piaci kilátásai a tavalyi negyedik negyedévhez képest érezhetően javultak, akárcsak vidéken, ahol szintén a kilátások kisebb-nagyobb javulása következett be - derül ki a GKI és a Masterplast közös márciusi lakáspiaci felméréséből.

Budapesten a piaci szereplők a közeljövőben a túlkínálat csökkenésére, a piac stabilizálódására számítanak, hasonló a helyzet vidéken, ahol a válaszadók több körzetben is egyensúlyi vagy ahhoz közelítő piaci helyzetet vetítettek előre.

Közölték, a lakásvásárlásra és építésre vonatkozó lakossági várakozások 2020 második negyedévében nagyot estek, azóta felmérésről-felmérésre javulnak, így 2021 első negyedévében is a lakossági kilátások az előző negyedévhez képest számottevően erősödtek.

A 2021. márciusi felmérés szerint 72 ezer háztartás nyilatkozott úgy, hogy a következő egy évben biztosan vásárol vagy építtet lakást, míg 201 ezer háztartás szándéka valószínű volt. Mindez azt jelzi, hogy a lakosságot ezen a téren nem nagyon zavarja a járvány második és harmadik hulláma sem.

Arról is beszámoltak, hogy a GKI országos és fővárosi lakáspiaci indexe (amelyek az ingatlanos cégek, illetve a lakosság várakozásait sűrítik egy-egy számba) az előző negyedévhez képest egyaránt 6-6 ponttal emelkedett, de ez az egy évvel korábbihoz viszonyítva még 5 pontos csökkenést jelent. Az országos index értéke a pozitív tartományba került.

A felmérés válaszadóinak többsége a következő 12 hónapban a használt lakások árainak stagnálására számít. A vidéki körzetekben az áremelésre spekulálók aránya kissé meghaladja az árcsökkenést várókét, míg a fővárosban fordítva. A számszerű előrejelzések tanúsága szerint a következő egy évben a fővárosban "jelképes", 1-2 százalék körüli árcsökkenés, vidéken stagnálás várható. Az új építésű lakásoknál érezhető átrendeződést hozott a kedvezményes áfa-kulcs visszatérése. A piaci szereplők ettől az intézkedéstől egyértelmű élénkülést és az áfa-csökkenést részben elnyelő árakat várnak.

A felmérés szerint a lakásbérleti piac is a megnyugvás jeleit mutatja. A fővárosi piaci bérlakásoknál 2020 negyedik negyedévében még jelentős többségben voltak, akik a bérleti díjak csökkenésére számítottak, most azonban már azok vannak többségben, akik stagnálást várnak. Vidéken változatlanul a stagnálásra számítók domináltak. A következő egy évre várt díjcsökkenési várakozás - országos átlagban - jelentősen, 8 százalékról, 0 százalék közelébe csökkent.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×