Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az öt hazai céggel kötött kutatásfejlesztési támogatási megállapodás aláírása előtt a minisztériumban 2020. október 30-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Varga Mihály: jelentős változás történhet

A korábbi prognózisokat nem kell felülvizsgálni a pénzügyminiszter szerint.

A pénzügyminiszter szerint ha húsvét után, megfelelő átoltottság esetén nyitni lehet, akkor van remény arra, hogy a magyar gazdaság a tavalyi év 5 százalékos visszaesése után az idén 4-4,5 százalékos növekedést érjen el.

Varga Mihály kijelentette: a korábbi prognózisokat nem kell felülvizsgálni, a második negyedévben jelentős változás történhet, és arra számítanak, hogy az előző év azonos időszakához képest az idei második negyedévben kétszámjegyű növekedés lehet.

Varga Mihály elmondta,

a járvány harmadik hullámának szigorító intézkedései lelassítják a gazdaság visszaépülését.

A kormány most is segíteni kívánja a bezárás átmeneti időszakában nehéz helyzetbe került vállalkozásokat. A korábban támogatásban részesült ágazatokban működő cégek továbbra is megkapják a lehetőséget, de lesznek új érintett területek is. A Pénzügyminisztériumban most véglegesítik annak a rendeletnek a szövegét, amely szabályozza, hogy mely területek, milyen formában élhetnek a támogatási lehetőséggel - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×