Infostart.hu
eur:
362.38
usd:
317.82
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Vásárlók a nagykanizsai Tesco áruházban 2015. március 8-án. Ez az utolsó hétvége, amelynek vasárnapján még korlátozás nélkül nyitva tarthatnak az üzletek. Az Országgyűlés 2014. december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így március 15-től vasárnap már nem lehet dolgoztatni az alkalmazottakat a kereskedelemben, pihenőnap jár nekik. A 200 négyzetméternél kisebb üzletek azonban kinyithatnak a hét utolsó napján is, ha csak a tulajdonos vagy családtagja dolgozik benne.
Nyitókép: Varga György

Ha két ár szerepel egy árun, az olcsóbban vehetjük meg

Az elvégzett ellenőrzéseken a boltok harmadában találtak szabálytalanságot, az áruk tekintetében viszont csak 3 százalék volt a bukás.

A fogyasztóvédelem tavaly mintegy ötezer bolt árfeltüntetési, áralkalmazási gyakorlatát ellenőrizte, a szakemberek közel 1700 helyszínen tapasztaltak hiányosságot. Termékekre vetítve jóval kedvezőbb volt az arány: a kereskedelmi egységekben vizsgált 600 ezer árucikknek mindössze 3 százalékánál merült fel kifogás. A vásárlók megtévesztésének megelőzése érdekében az ellenőrzések januártól is folytatódtak. Jövőre szigorodnak az akciós árak feltüntetésének szabályai – írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az árfeltüntetési szabályok szerint a vállalkozásnak a vásárló által ténylegesen fizetendő eladási árat, az egységárat és a szolgáltatás díját egyértelműen, könnyen azonosíthatóan és tisztán olvashatóan, forintban kell feltüntetnie. A fogyasztónak az általános forgalmi adót és egyéb kötelező terheket is tartalmazó bruttó árat kell látnia.

Ha kétféle árat tüntet fel, a kereskedő az alacsonyabbikon köteles értékesíteni a terméket, még akkor is, ha azt pl. elütés miatt hibásan szerepeltette.

Az eladóknak nemcsak a hagyományos üzletekben, áruházakban, hanem az internetes forgalomban és a hirdetésekben, prospektusokban, egyéb reklámanyagokban is be kell tartaniuk az előírásokat. A fogyasztóvédelmi hatóság és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) IT laboratóriuma rendszeresen, gyakran próbavásárlással egybekötve ellenőrzi a kereskedők árazási és leértékelési gyakorlatát. Ha a vásárlók megtévesztő árfeltüntetéssel találkoznak, a kormányhivatalnál fogyasztóvédelmi hatósági eljárást kezdeményezhetnek.

A boltok és webshopok számos akciót, leértékelést kínálnak az év első hónapjában. A fogyasztóvédelmi hatóság így januárban sem pihen, folyamatosan ellenőrzi a kedvezményes ajánlatok valóságtartalmát. A megtévesztő kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése érdekében bekérik az akciósan kínált termék korábbi árait, és összevetik azt a jelenlegivel. A leértékeléseknél az eladónak nem elegendő az engedmény százalékos arányát jeleznie, a vásárlónak a teljes fizetendő árat látnia kell.

Keszthelyi Nikoletta, az ITM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára elmondta: „A szakemberek a járványhelyzet ellenére a tavalyelőttivel lényegében megegyező számú üzletet ellenőriztek 2020-ban. A 2019-es, 39 százalékos adathoz képest jelentősen javult a kifogásolási arány,

az elmúlt esztendőben a boltok 34 százalékánál akadt gond az árak feltüntetésével.

A tavaly emiatt elmarasztalt vállalkozásokra összesen több mint 90 millió forint bírságot szabott ki a hatóság.”

2022 májusától jelentősen megváltoznak az akciós árak feltüntetésének szabályai. A leértékelés mértékét az árcsökkentés bejelentése előtt harminc nappal alkalmazott legalacsonyabb árhoz viszonyítva kell majd meghatározni. „Jövő tavasztól így már nem fordulhat elő – emelte ki Keszthelyi Nikoletta –, hogy az üzlet csak azért emeli meg pár napra egy-egy termék árát, hogy aztán nagyobb mértékű, látványosabb leértékeléseket jelenthessen be.”

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×